Verstappen: Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!

Verstappen: Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!

Max Verstappen azt állítja, hogy a monacói eset után még erősebben tér majd vissza a pályára Kanadában, az öthelyes rajtbüntetéssel együtt is.

Verstappen belecsúszott Romain Grosjean Lotusába a Ste Devote-ban vasárnap. A francia és a holland pilóta a tizedik helyért folytatott ádáz küzdelmet, 12 körrel a verseny vége előtt. Mindketten a másikat hibáztatták, de a stewardok szerint Verstappen volt a ludas.

A 17 éves versenyző az Instagram oldalán mesélte el a történetet az Ő szemszögéből, és Grosjeant vádolta a történtekért, mivel szerinte a francia túl korán fékezett.

„Egy eseménydús versenyhétvége volt.” – írta Verstappen – „Néhány előzéssel megmutattam, hogy jó versenytempóm van Monacóban!”

„Egy szerencsétlen boxkiállás után elkezdtem áthámozni magam a mezőnyön, amíg a fékemet leteszteltem, és balesetet szenvedtem az egyes kanyarban.”

„Mindegy, ilyen dolgok megtörténnek, és ez csak erősebbé tesz! Legközelebb megszerezzük azokat a pontokat, amiket megérdemlünk… Még akkor is, ha van egy büntetésünk. Tudom, hogy mit kell tennem a következő versenyeken.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING