Verstappen: akik kritizálnak, szemtől szembe már nem merik ugyanazt mondani

A Red Bull pilótája, Max Verstappen elmondása szerint egyáltalán nem követi a motorsport világ történéseit a közösségi oldalakon, azokat inkább apjára, Josra hagyja.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, in the Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Amikor Jos Verstappen bemutatkozott a Forma-1-ben, még nagyon más világot éltünk, az internet gyerekcipőben járt, az információáramlás a sport és a rajongók között sokkal lassabb volt, és lényegesen kevesebb csatornán folyt, elmondása szerint pedig ő is érzékeli, hogy mennyivel másabb ez a helyzet a pilóták szempontjából.

„Sokkal kevésbé kiegyensúlyozottak a médiában a reakciók, mint korábban” – mondta Jos a Maxszal együtt a CarNext-nek adott interjújában, számolt be a racingnews365.nl. „Bárki hozzászólhat bármihez online, azok is, akik nem újságírók. Minden fent van a közösségi oldalakon, és az ottani kijelentések gyakran unfairek, és nincs semmi alapjuk.”

„Én is aktív vagyok a közösségi oldalakon, próbálok mindent elolvasni” – mondta Jos, aki hozzátette, ezzel a fiát próbálja védeni, illetve nem akarja, hogy mások valótlan dolgokat állítsanak „Néha reagál is ezekre” – mondta Max nevetve.

Még több F1 hír:

„Szeretem kicsit megnehezíteni az újságírók dolgát, igen. Néha amit mondanak egyszerűen nem fair, és úgy tesznek, mintha mindent tudnának” – kritizálta a sajtót Jos, aki legutóbb a Perez bejelentése előtti éjszakán ütközött össze Chris Medlanddal, miután információi szerint a holland Telegraaf a Bahreinben tartózkodó Jostól tudta meg, hogy Albont leültetik a kispadra.

Max Verstappen is arról beszélt, hogy sok dolgot írnak ki a közösségi oldalakra, de személyesen már nem kritizálják: „Mondják akkor ezt előttem, de nem teszik. Szerintem nem merik már szemtől szembe ugyanazt mondani.”

„Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem követem a motorsport történéseit a közösségi oldalakon. Nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek, csak az, amit az apám, és még pár ember, aki igazán ismer. Ha nem ismersze valakit, nehéz pálcát törni a feje fölött.”

„Csak azokra az emberekre hallgatok, akik igazán ismernek. Tudom, hogy én sem csinálok mindent tökéletesen, senki sem tökéletes, mindig lehet valamit tökéletesebben csinálni, de nem éri meg a közösségi oldalakkal bajlódni.”

Szóval akkor miért követi ennek ellenére is Jos az internetes véleményeket? „Egyszerűen látni akarom, hogy mit mondanak az emberek a témákról. Amikor valami rosszat mondanak Maxról, kérdőre vonom őket, és akkor kicsit visszavesznek.”

Mazepin: nem vagyunk barátok Schumacherrel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Stroll a világbajnoki címre hajt az Aston Martinnal
Következő cikk Renault: a rossz napok vittek minket előrébb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország