Verstappen: A technikai hibák nem befolyásolták a teljesítményünket

Max Verstappen a futam után beszélt arról, hogy milyen problémákkal szembesült a Török Nagydíjon. A holland pilóta ezzel a második hellyel átvette a vezetést a bajnokságban, de nem volt könnyű dolga.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, 2nd position, arrives in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Red Bull Racing pilótája a csapatrádión jelezte, hogy a kormánykerék beállítása nem volt megfelelő, mivel egyenesen tartás közben egyre inkább "balra lefelé" állt - ami azt eredményezte, hogy jobbra kellett tartania picit a kormányt, hogy az egyenesekben pályán maradjon.

Ennek eredményeként a holland azt mondta, hogy a versenyen egy „egyenetlen íven" autózott és leintés után elmagyarázta, hogy mi történt. „Nem. Nem a váltó volt az oka" - mondta Verstappen a verseny után a riportereknek, amikor arról kérdezték, hogy a problémái hátráltatták-e.

„Volt egy szó a szám mellett, ahol a fokozatokat látom látom, ami nem tűnt el, szóval váltanom kellett egy beállítást és rendben volt. Szóval nem volt teljesítménykorlátozó. A kormány egy kicsit balra lefelé volt az egyenesekben, de persze a gumik is kopnak, így ilyen előfordulhat máskor is, de ezt már a rajtnál éreztem, szóval más probléma volt“ - folytatta a holland.

Még több F1 hír:

Összességében azonban Verstappen egy kontrollált vezetéssel visszavette a világbajnokság vezetését Hamiltontól és vasárnap Valtteri Bottas mögött a második helyen végzett, bár utólag elismerte, hogy a Red Bullnak több erőbe került tartani a tempó, mivel a hétvége során végig küzdött a Mercedes tempójának elérésével.

„Figyelembe véve, hogy az egész hétvégénket kicsit elmaradtunk a Mercedeshez képest, azt hiszem, egész tisztességes versenyünk volt. Úgy értem, az elején csak próbáltam követni Valtterit, de persze gazdálkodnunk kellett a gumikkal, így egy kicsit lemaradtam, majd egy ponton visszajött a tempónk, mert elkezdett száradni a pálya“ - foglalta össze a történéseket Verstappen.

 

"Egy ponton azt mondtam, hogy a gumik jobbak lettek, mert mintha teljesen elkoptak volna a slickekig, szóval nagyon trükkös volt odakin,de, úgy 20 körrel a vége előtt, azt hiszem egyszerűen úgy döntöttünk, hogy hazahozzuk a második helyen az autót“ - zárta a világbajnoki éllovas.

 Wolff: a „hihetetlen” Bottas „10-ből Wolff: a „hihetetlen” Bottas „10-ből 10 pontot kap” Törökországban 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas 23 futam után törte meg az átkot
Következő cikk Hamilton hálás lehet Bottasnak, a finn értékes pontokat lopott el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország