Verstappen a Red Bullra hagyja a Ferrari-motor ügyét

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen az amerikai nagydíjhétvégén még csalónak nevezte a Ferrarit, most azonban visszafogottan nyilatkozott a maranellóiak erőforrását érintő ügyről.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, and Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Az FIA előző hét péntek délután, a téli tesztek utolsó perceiben adott ki egy közleményt arról, hogy lezárták a Ferrari-motor vizsgálatát, a vizsgálat részletei pedig a Ferrari és az FIA között maradnak.

Erre válaszul az összes nem Ferrari-motoros csapat, vagyis a Mercedes, a Red Bull Racing, a McLaren, a Renault, az AlphaTauri, a Racing Point és a Williams jóvátételt követelt a Ferrari ügyében, és fenntartották annak a lehetőségét, hogy jogi útra terelik a dolgot.

Még több F1 hír:

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy a 10-20 millió eurós büntetés is kevés lenne a Ferrarinak, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig azt mondta, hogy nem helyes, amit a Ferrari tett, de az még kevésbé, ahogy az FIA kezelte az ügyet.

Az FIA a csapatok levelére adott válaszképpen a hivatalos nyilatkozatában azt írta, hogy a további vizsgálódások nem feltétlenül vezetnének eredményre, és a téma összetettsége és a tárgyi lehetetlensége miatt nem tudnának egyértelmű bizonyítékkal szolgálni, és a Fegyelmi és Bírósági Szabályzat 4-es cikkelye szerint jártak el.

Viszont a történet ezzel minden bizonnyal nem ér véget, hiszen minden csapat eurómilliókat nyerne a Mercedesen kívül, ha esetlegesen utólag kizárnák a Ferrarit a 2019-es bajnokságból – bár erre rendkívül kevés az esély.

További híreink:

A Ferrari-motor ügyéről a Sky Sports a Red Bull versenyzőjét, Max Verstappent kérdezte meg, a nyolcszoros futamgyőztes viszont nem akart egyértelmű választ adni a kérdésre.

A 2019-es amerikai nagydíjhétvégén Verstappen még azt mondta a Ziggo Sportnak, amikor a Ferrari-motor teljesítménye visszaesett, hogy „ez történik, ha abbahagyod a csalást”. Most visszafogottabb volt a 22 éves versenyző:

„A válaszokat meghagyom a csapatnak. Nem akarok többé részt venni ebben, de egyértelműnek tűnik számomra, hogy minden sportban maximálisan ki akarod használni a mozgástered.” – zárta rövidre a választ Verstappen.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari közel van az élmenőkhöz a versenyszimulációk alapján
Következő cikk A Ferrari felfedhette a lapjait az FIA technikusai előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország