Verstappen: A Red Bull formája nem lehet rosszabb annál, mint amilyen Bahreinben volt

Max Verstappen a bahreini teszt során azt nyilatkozta, többre képes a Red Bull annál, mint amit a szezon elején mutatott, ennél pedig nem lehet rosszabb a formájuk.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen Ausztráliában a harmadik, Bahreinben pedig a negyedik pozícióban ért célba, viszont a második nagydíj egész hétvégéjén elégedetlen volt az autójával. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy a csapatának meg kell találnia a „varázsjelszót”, hogy tudjon fejlődni a beállítások terén, a holland versenyző pedig arra számít, hogy Kínában már jobbak lesznek.

„Annál nem lehetünk rosszabbak, mint amit itt mutattunk, ezenkívül szerintem a beállítások kapcsán is elkövettünk néhány hibát. Viszont ha az Ausztrál Nagydíjra tekintünk vissza, azt gondolom, elégedettek lehetünk.” – mondta Verstappen a bahreini teszt keddi napján.

„Persze Melbourne-ben is 20 másodperces lemaradásom volt Bottashoz képest, de azon a futamon nem tudtam annyira nyomni, mint amennyire szerettem volna, mivel folyamatosan feltartott valaki. Úgy gondolom, sokkal többre vagyunk képesek annál, mint amit eddig mutattunk.”

Még több F1 hír:

Bár az első szezonközi teszten a hideg idő és az eső is megnehezítette a tesztelni vágyók dolgát, Verstappen így is remek és jól időzített lehetőségnek tartja a bahreini tesztet. A 21 éves versenyző elmondta, a Red Bull tudja, mi ment félre a sivatagi helyszínen, külön a hátsó tapadást emelte ki.

„Mindig több leszorítóerőt akarsz, viszont fontos, hogy jól egyensúlyozz a dolgokkal, ilyen téren pedig valami félresikerült. Rengeteg kört tettünk meg, amiből sokat tanultunk, szóval nagyon pozitívnak ítélem meg a tesztet.”

„Nincs sok időnk egy futamhétvégén arra, hogy megértsük az autót, mivel minden nagyon gyorsan történik, ezért kifejezetten hasznosak az ilyen lehetőségek.” – zárta az ötszörös futamgyőztes.

A Red Bull Bahreinben a lágy gumikból nem tudta kihozni a maximumot, az energiaitalosok tanácsadója, Helmut Marko is erről beszélt.

„Ez a trend már Ausztráliában is megvolt, de akkor kisebb volt a gond, mint Bahreinben. Nem tudtuk működésre bírni a lágy abroncsokat. Az autó eleje és a hátulja is csúszkált. A közepes gumin már teljesen más volt a helyzet.”

A csapatfőnök, Christian Horner pedig így nyilatkozott: „Ezzel a problémával nehéz tartani a Ferrari és a Mercedes tempóját…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso szerint Mick Schumacher nem habozhat
Következő cikk Russellt nem aggasztja a gyenge Williams

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország