Verstappen a pilóták korlátozása kapcsán: „Engedniük kéne, hogy szabadon beszélhessünk”

Az utóbbi hetekben fontos beszédtémát jelentett az F1-ben az FIA által a pilótákra vonatkozó politikai megnyilvánulások korlátozása. Most a regnáló világbajnok, Max Verstappen mondta el a véleményét a helyzetről.

Max Verstappen, Red Bull Racing

A Red Bull pénteken New Yorkban leplezte le az RB19-et, vagyis ha pontosítani akarunk, akkor inkább annak festését. Az eseményen természetesen ott volt Verstappen is, akit a Sky Sports kérdezett meg arról, mi a véleménye az FIA említett lépéséről.

A hollandról tudjuk, hogy egyenes személyiség, de ellentétben mondjuk Lewis Hamiltonnal vagy a visszavonult Sebastian Vettellel, ő nem igazán szeret politikai témákban nyilatkozni, és igyekszik inkább csak a versenyzés oldaláról megközelíteni a dolgokat. Ettől függetlenül most ő is úgy érzi, hogy a szövetség kicsit talán már túl messzire ment a mostani módosítással.

Még több F1 hír:

„Nyilván minden ember más, egyesek szókimondóbbak, én viszont nem igazán vagyok az az ilyen dolgokban, és versenyzőként fontos, hogy tisztában legyünk minden ténnyel, mielőtt beszélni kezdünk.”

„Ugyanakkor nem gondolom, hogy szükség van erre, mert ezzel lényegében biztosítják, hogy az ember ne beszélhessen, én viszont úgy gondolom, hogy engedniük kéne. Ahogy persze mondtam, valaki többet nyilvánul meg ilyen témákban, de végső soron kicsit szükségtelennek érzem ezt” – mondta a holland a Nemzetközi Sportkódexbe bekerült új passzusról.

Végül pedig még azt is kifejtette, hogy reményei szerint az FIA és az F1 között zajló vita, mely az utóbbi hetekben uralta a Forma–1-es híreket, nemsokára megoldódik majd, hiszen mindenkinek érdekében állna, hogy a sport legyen az előtérben.

A kétszeres bajnok emellett megnevezte azokat a pilótákat is, akik szerinte veszélyt jelenthetnek rá az új szezonban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: "Senki nem fog emlékezni rá, hogy megvertem Hamiltont"
Következő cikk A Haasnál merészebb célokban is mernek gondolkodni 2023-ra

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország