Verstappen a pénze feléről is lemondana a sikerekért cserébe

Max Verstappen, a Red Bull pilótája azt nyilatkozta, hogy őt nem teszi boldoggá a pénz, amennyiben a tizedik helyen áll, és inkább lenne ötszörös világbajnok feleannyi pénzt keresve.

Verstappen a pénze feléről is lemondana a sikerekért cserébe

Max Verstappennek ez lesz a hatodik szezonja a Forma-1-ben, és elmondása szerint azzal a vággyal született, hogy nyerjen. A holland pilóta erről a Guardiannek beszélt.

„Mindig is bennem van a vágy, hogy nyerjek, és ez örökké így is marad. Emiatt ne aggódjon senki. Így „programoztak”, így születtem. Nem fogok megnyugodni egészen addig, amíg vissza nem vonulok.” – mondta a holland.

Még több F1 hír:

A 22 éves pilóta azt is hozzátette, hogy neki nem a pénz a fontos, sokkal inkább a sikerek motiválják őt.

„Szívesebben lennék ötszörös világbajnok úgy, hogy feleannyit keresek, mint most. Azért vagyok itt, hogy nyerjek. A pénz nem tesz boldoggá akkor, ha a tizedik helyen állok. Mondhatsz, amit csak akarsz a pálya mellett állva, de végül az számít, hogy a pályán mi történik. Ezt már nagyon fiatalon megtanultam.”

Sokan arra számítanak, hogy idén Max Verstappen és Lewis Hamilton világbajnoki harcának leszünk szemtanúi. Verstappen azt mondta, nagyon örülne annak, ha ez így lenne, és nagyobb kihívás elé tudná állítani a címvédőt.

„Ez nagyon jó lenne! A győzelem a lehető legjobb dolog, mert akkor nincs nyomás. Szeretek győzni. És minél több küzdelem folyik a pályán, annál jobb. Talán kicsit közelebb kerül egymáshoz a mezőny, és több csapat és versenyző tud majd a címért harcolni. Ebben az esetben Lewis dolga is nehéz lenne.”

Verstappen végül azt is elmondta, hogy nem akar pszichológiai játszmákba belemenni, a pályán akarja intézni a dolgait, nem azon kívül.

„Egyáltalán nincs szükség arra, hogy kibillentsem Lewist a komfortzónájából. Versenyzőként mindig hinned kell magadban. Ez nem arrogancia, de ha nem hiszed el, hogy képes vagy sikereket elérni, akkor soha nem is leszel sikeres. Tényleg szükséges az önbizalom ahhoz, hogy jól teljesíts.” – mondta a nyolcszoros futamgyőztes.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

megosztás
hozzászólás
Így mutat a Red Bull Ringen a Williams új F1-es festése
Előző cikk

Így mutat a Red Bull Ringen a Williams új F1-es festése

Következő cikk

Így is lehet nézni az Osztrák Nagydíjat a Red Bull Ringen: a legjobb hely (videó)

Így is lehet nézni az Osztrák Nagydíjat a Red Bull Ringen: a legjobb hely (videó)
Hozzászólások betöltése