Verstappen: a női pilótáknak ezért „nehezebb” elérni az F1-et
A Forma–1 73 éves története során eddig csupán öt női versenyzőt láthattunk a mezőnyben, de Max Verstappen bízik benne, hogy mindez rövidesen változni fog.
Legutóbb 2015-ben fordult elő, hogy egy női pilóta aktuális F1-es gépet vezetett egy versenyhétvége folyamán. Akkor Susie Wolff ült a Williams volánja mögé a Brit Nagydíj első szabadedzésén.
Azóta viszont már elég sok idő telt el, és a női pilóták látszólag nem igazán kerültek közelebb ahhoz, hogy esélyük legyen bekerülni a királykategóriába. Idén azonban létrejött az F1 Academy, melynek célja, hogy elindítsa az ígéretes versenyzőket a megfelelő úton. Ez az új kategória a szintén teljesen női W Series összeomlása után érkezett, amely három idényt élt meg.
Hogy miért nincsen jelenleg egyetlen nő sem a Forma–1 kapujában, annak számos oka van, és Verstappen arra hívta fel a figyelmet, hogy már eleve sokkal több fiú kezd neki fiatalon a motorsportnak, mint nő, ami nagyban csökkenti az ő esélyeiket.
„Ha megnézzük a férfiak és nők százalékos arányát a versenyzésben, akkor már a férfiak közül is csak nagyon kevesen jutnak el az F1-ig. A nőknek emiatt pedig alapvetően nehezebb dolguk van, hiszen ők kevesebben vannak.”
Emellett a női pilótákkal szemben olykor előkerül érvnek, hogy az F1-es autókat fizikailag megterhelő vezetni, és nem biztos, hogy ők is ugyanúgy bírnák a gyűrődést, mint férfi társaik. A háromszoros világbajnok szerint ez azonban nem állja meg a helyét.
„Egyes helyeken talán valóban nehéz vezetni az autókat, de szerintem mindenre fel lehet készülni, ha elég keményen dolgozol érte. Persze alapvetően ez is kicsivel nehezebb a nőknek. Ha viszont van elég tehetséged, akkor egyértelműen lehetséges. Nem hiszem, hogy a csapatvezetők kizárólag a férfiakat preferálják.”
„Ha van egy olyan lány, aki legyőz mindenki mást, akkor lehetőséget fog kapni a Forma–1-ben is. Az alapvető gond viszont az, hogy sokkal kevesebb nő választja ezt a sportot, így arra is kisebb az esély, hogy eljussanak a csúcsra” – hangzott Verstappen véleménye a témában.
A Red Bull-os egyik riválisa, Pierre Gasly egyébként úgy véli, az ő pályafutása alatt lehet majd női pilóta a száguldó cirkuszban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.