Verstappen: A kizárt pilóták csapattársainak autóját is meg kellett volna vizsgálni
Max Verstappen szerint nem lehetséges minden autót leellenőrizni a futamok után, ugyanakkor szerinte a vétkes csapatok mindkét konstrukciójára ki kellene terjeszteni a vizsgálatot.
Mint ismert, a múlt héten hiába ünnepelhetett a dobogón Lewis Hamilton, az FIA szúrópróbaszerű vizsgálatának köszönhetően végül kizárták a futamból, mivel az autója nem felelt meg a szabályoknak.
Max Verstappen szerint a Mercedes nem akart szánt szándékkal, ám azt is hozzátette, hogy túl sok emberre lenne szükség, ha mindenkit ellenőrizni akarnának, így ez szerinte nem lehetséges.
„Minden csapatnál az az alapvető gondolatmenet, hogy senki sem akar illegális lenni, ezért senki sem úgy állítja be az autóját, hogy az illegális legyen” – osztotta meg a véleményét a kizárásokkal kapcsolatban a háromszoros holland bajnok.
„Aztán persze vannak ezek a szúrópróbaszerű ellenőrzések, amiket elvégeznek, és néha az első négyben, néha a mezőny közepén, hátul, ez már csak így megy. Nem lehet minden autót ellenőrizni az autó minden egyes alkatrészére vonatkozóan, különben 100 emberrel többre lenne szükségünk, akik ilyen dolgokat csinálnak.”
Verstappen ugyanakkor problémásnak tartja, hogy a vétkes csapatnak csupán az egyik autóját vizsgálják, hiszen alapvetően, amennyiben az alakulat hibázott, úgy nagy az esély rá, hogy mindkét konstrukciónál beleestek ugyanabba a csapdába.
„Ha a csapat egyik autóját ellenőrzik, és az illegális, akkor szerintem a másikat is ellenőrizni kellene” – jelentette ki Verstappen a RaceFans.net közlése alapján. ”Számomra ez az egyetlen probléma.”
Eközben Lewis Hamilton arról nyilatkozott egy mexikói lapnak, hogy a Red Bull egyáltalán nem támogatja a pilótáját, Sergio Perezt…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.