Verstappen: a Honda sikere mutatja, hogy sosem szabad feladni

Néhány évvel ezelőtt a Honda azt gondolta, hogy már sosem fognak felérni az F1 csúcsára a félresikerült mclarenes partnerség miatt, utána viszont beálltak a Red Bull mellé és a búcsúszezonjukban végre újra bajnokok lettek.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport, with a trophy

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Honda a szezon elején bejelentette, hogy 2021 végeztével ismét elhagyják a királykategóriát, hogy a karbonsemlegesség és a környezettudatosság kerüljön náluk előtérbe. Ez a hír némileg váratlan volt, de azért is nem is lepődött meg rajta mindenki.

A japánok 2015-ben tértek vissza a McLaren oldalán, és a céljuk az volt, hogy megismételjék a korábbi nagy sikerkorszakot, amikor ez a párosítás Ayrton Sennával és Alain Prosttal mindent megnyert, amit csak lehetett.

Még több F1 hír:

A nagy akarásnak viszont először nagy nyögés lett a vége, mivel a McLaren a mezőny második felében ragadt, és képtelenek voltak jó eredményeket elérni, a Honda motorja pedig a legrosszabb volt a mezőnyben.

A történetet persze ismerjük, most mégis emelt fővel, egy bajnoki címmel inthetnek búcsút az F1-nek, Max Verstappen és a Red Bull ugyanis képes volt még szebbé tenni a Honda kivonulását. Azt viszont ne feledjük, hogy ebben a sikerben nekik is komoly szerepük volt.

Természetesen Verstappen sem mehetett el szó nélkül mellettük. „Az összes érzelem előtört mindenkiből, és ez tényleg egy történet, amely arról szól, hogy sosem szabad feladni, hogy menni kell tovább.”

 

„Korábban egy igazán kemény helyzettel álltak szemben, de itt a csapatnál mindenki azt mondta nekik, hogy együtt menni fog. Csak hinni kell, és szerencsére ők is ezt tették. Persze rengeteget is fektettek bele, de ez normális az F1-ben, erre szükség van.”

„A végén pedig megnyertük a bajnokságot közösen, az utolsó futamon, teljes mértékben részesei voltak a csapatnak, szóval ez őrületes. Érthető, hogy minden érzelem előtört belőlük is” – mondta a holland versenyző.

A japánok tehát most távoznak, de a motorjuk és szakembereik nagy része is maradni fog a Red Bullnál és az AlphaTaurinál. Jelen állás szerint ugyanis a bikások legalább a következő motorgeneráció érkeztéig a Honda által megálmodott technológiát fogják használni, csak nem Honda néven.

Verstappen úgy érzi, világbajnoki címével már mindent elért az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Ez a siker pont olyan, mint a 2013-as
Következő cikk „Jövőre beszüntetjük ezt” – nem lesz több panaszkodás a csapatfőnököktől?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország