Verstappen: A hibázás itt nem fér bele

Max Verstappen 8 pontos előnnyel érkezik a 2021-es világbajnokság utolsó előtti fordulójára, Szaúd-Arábiába. A holland annak ellenére is nyugodtnak érzi magát, hogy első F1-es bajnoki címe a tét.

Verstappen: A hibázás itt nem fér bele

Max Verstappen a Katari Nagydíjon nagyot mentett azzal, hogy a 7. helyről rajtolva is a második helyen zárta a futamot. Bár az eredmény kármentésnek tökéletes, a hollandnak a hátra lévő versenyek egyikén minden bizonnyal le kell győznie a félelmetes formába lendülő Lewis Hamilton-Mercedes duót.

„Kellemesen csalódtam amiatt, mennyi lehetőség volt az előzésre Katarban. A rajtom jól sikerült, amire a büntetést követően nagy szükségem volt. A tempó tekintetében némileg le voltunk maradva a Mercedestől, meglátjuk, hol leszünk ezen a hétvégén” – mondta a vb-éllovas. 

Még több F1 hír:

Az inga egész évben ide-oda lengett Verstappen és Hamilton világbajnoki versenyfutásában, a végső döntésig azonban mindössze két verseny maradt hátra. Az utolsó előtti állomás Szaúd-Arábia, ami most debütál a naptárban.

„A pálya a szimulátor alapján nagyon gyorsnak tűnik. Arra számítok, hogy a hibák itt nem fognak beleférni. Természetesen amíg nem versenyzünk rajta ténylegesen, mindez csak feltételezés. Már várom az új kihívást, mindig is szerettem új pályákon versenyezni.”

A 19-szeres futamgyőztes eddig hiba nélkül kezelte a világbajnoki címmel járó nyomást, és úgy érzi, ez a szezon végén sem lesz másként.

„Nyugodt vagyok, mivel tudom, hogy a tőlem telhető legjobbra fogok törekedni. Meglátjuk, hol leszünk a végén. Még semmi sem dőlt el, ami biztos, hogy mindent beleadunk majd az utolsó két versenyen. Minden bizonnyal izgalmas szezonzárás vár ránk” – jósolta a holland.

Szaúd-Arábia reméli, a versenyre látogatók tiszteletben tartják majd az ország hagyományait

megosztás
hozzászólás
Szaúd-Arábia: „senki nem fog fürdőruhában jönni a versenyre”
Előző cikk

Szaúd-Arábia: „senki nem fog fürdőruhában jönni a versenyre”

Következő cikk

Räikkönen szerint Hamilton és Verstappen rivalizálását túldramatizálják

Räikkönen szerint Hamilton és Verstappen rivalizálását túldramatizálják
Hozzászólások betöltése