Forma-1 Azeri Nagydíj

Verstappen a hatodik, továbbra is egy szörny az RB20?

A Red Bull pilótái végig jól érezték magukat a Forma-1-es Azeri Nagydíj hétvégéjén, azonban csak egy negyedik és egy hatodik helyet sikerült összehozniuk. Max Verstappen szerint ez azonban nem az eddigi szenvedésük újabb fejezete.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB20

A Red Bull pénteken elég erősnek tűnt Bakuban, Max Verstappen az első szabadedzést be is tudta húzni, a szombati délelőtti gyakorláson azonban már csak az ötödik lett és az időmérő előtt a csapat szerelői hevesen állítgattak az autó beállításain.

Nem jött be azonban a számításuk, bár a Q2-ben a holland versenyző volt a leggyorsabb, a Q3-ban már nem tudott sokat javítani az idején, így csak a hatodik rajtkocka az övé, 648 ezreddel a pole-t megszerző Charles Leclerc mögött, ráadásul, ami még fájóbb, csapattársa, Sergio Perez a tavalyi Miami Nagydíj óta először végzett előtte időmérőn. Később így értékelt:

„Mindig nehéz megjósolni, mi fog történni a Q3-ban, de amint a Q1-ben az első körömre kihajtottam, már éreztem, hogy az autó rosszabb. Változtattunk rajta és ettől hihetetlenül kiszámíthatatlan, nehézkes lett. Nyilván emiatt elég csalódott vagyok, mert jobbá akartuk tenni a dolgokat, de sajnos átestünk a ló túloldalára.”

„A Q3-ban az első körben az utolsó kanyarban szálltam el majdnem. Akkor még van időd javítani a köridődön, de nem éreztem, hogy ez meglenne az autóban. Változtattunk pár dolgon és tudjuk, mi a probléma. Elég gáz.”

 

Arra a kérdésre, hogy Monzához hasonlóan „szörny-e” az autó, úgy felelt: „Nem, nem, azon javítottunk. De most valamit megpróbáltunk a beállításokkal, hátha javítani fog, de sajnos visszafelé sült el.”

Az F1 parc fermé-szabályai miatt a Red Bullnak csak néhány dolgon tud változtatni a holnapi rajt előtt, így Verstappen eléggé pesszimista azt illetően, megtörheti-e hat futam óta tartó nyeretlenségi sorozatát: „Nem igazán érzem jónak az autót. Meglátjuk.”

Verstappen kálváriája nem vesz el semmit Perez remek negyedik helyéből, ami megerősítette a mexikói által a szabadedzésen látott pozitív jeleket, így a mexikói akár talpra is állhat egyik kedvenc pályáján:

„A csapat fenomenális munkát végzett a fejlesztésekkel, amikkel kijavítottuk a problémáinkat. Az autóban végre magabiztos voltam. Ha azzal az autóval jöttem volna, ami a szezon korábbi részében volt alattam, ugyanolyan eredményt értem volna el.”

„Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, de szerintem ez eddig a legnagyobb előrelépésünk az autóval az év eleje óta. Szóval remélhetőleg ez a versenytempóban is látható lesz holnap. Az autó egyensúlya egyértelműen jó irányba mozdult el.”

Az időmérő összefoglalóját itt olvashatjátok el.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb pilótát idéztek be a versenybírók, változhat az első tíz sorrendje!
Következő cikk Ezeken a döntéseken múlt, hogy Norris kiesett a Q1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország