Forma-1 Osztrák Nagydíj

Verstappen a harmadik címről: „Nem szeretek ilyeneken gondolkodni!”

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elmondása szerint a 81 pontos előny ellenére sem szeret a harmadik világbajnoki címen gondolkozni, az Osztrák Nagydíj leintése után pedig kijelentette, csapatával egész hétvégén remek munkát végeztek.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Max Verstappen rendkívül domináns győzelmet aratott az Osztrák Nagydíjon: a verseny végén még egy extra kiállásra is volt ideje, a lágy gumikat felrakva pedig még a leggyorsabb kört is megfutotta.

A rajt után Leclerc közel tudott hozzá kerülni, de aztán a safety caros fázis után is el tudott lógni Verstappen, majd a VSC alatti a Ferrarikkal ellentétben úgy döntött, nem jön ki a bokszba:

„Elég nagy előnyöm volt ahhoz, hogy megőrizzem a vezetést, és aztán a saját versenyemre tudtam koncentrálni. Úgy döntöttem, hogy nem állok ki a VSC alatt, és követtük az eredeti stratégiát, ami be is vált. Nem koptak annyira az abroncsok, szóval nagyon jó etapot tudtam futni. Nagyszerű nap volt, nagyon élveztem!”

Még több F1 hír:

Verstappentől azt is megkérdezte az interjút készítő Coulthard, hogy volt-e kétsége azt illetően, hogy a helyes stratégiát követik:

„Láttam, hogy elég nagy előnyt építettem ki, szóval tudtam, hogy előbb-utóbb az élre állnék. Szóval követtük a saját tervünket és így volt a legjobb.”

Verstappen előnye az osztrák verseny után már 81 pont, amikor Coulthard arról érdeklődött, hogy gondol-e már a harmadik címre, Verstappen így válaszolt:

„Nem szeretek ilyeneken gondolkodni, csak élvezem a pillanatot. Szeretem ezt az autót vezetni és együtt dolgozni a csapattal és az egész hétvégén kiváló munkát végeztünk. A sprinthétvégék mindig nagyon hektikusak, mindig nagyon sok minden félremehet, de szerencsére minden jól alakult, aminek nagyon örülök, és most már Silverstone-ra fókuszálok” – mondta Verstappen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen-dominancia az Osztrák Nagydíjon, Leclerc a második!
Következő cikk Leclerc: jól működtek a fejlesztések, de…

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország