Verstappen a Forma-1-et hibáztatja a szombati bajnoki címéért

Max Verstappen a pályafutása kezdeti szakaszában sosem gondolta volna, hogy világbajnok lehet, így továbbra is hihetetlen számára, hogy a Forma-1 korábbi nagy kiválóságaihoz csatlakozhatott a harmadik címével.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, arrives on the podium

A holland Red Bull-pilóta, Max Verstappen idén még a tavalyinál is dominánsabb fölénnyel húzta be a bajnoki címet, hiszen több mint 200 pontot gyűjtött össze csapattársával, Sergio Perezzel szemben, így pedig Katarban már szombaton bebiztosította az első helyét.

Ez annak volt köszönhető, hogy sprinthétvégét tartottak a Forma-1-ben, tehát szombaton volt egy rövid futam, amelyen szintén pontokat osztottak, Verstappen pedig képes volt már itt pontot tenni a bajnoki elsőségért folyó küzdelemre. Ezzel pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy egy F1-es pilótát nem vasárnap, a futam után koronáztak meg.

„Az F1-et hibáztatom ezért, amiért bevezette a sprinthétvégéket” – jelentette ki Verstappen némileg humorosan, némileg komolyan a Channel 4 kérdésére, akik arra voltak kíváncsiak, hogy milyen érzés volt már szombaton megünnepelni a világbajnoki címének megszerzését.

„Az ilyen dolgokat nem tudod befolyásolni, mindig igyekszem minél több pontot szerezni, és ez tette lehetővé, hogy szombaton nyerjek. Semmi baj” – tette hozzá az immár háromszoros holland bajnok.

Azzal, hogy Verstappen három alkalommal is képes volt felérni a Forma-1 csúcsára, megelőzte Fernando Alonsót, akinek ez az eddigi pályafutása során kétszer sikerült, és olyan további nagy nevekhez csatlakozott, mint Ayrton Senna vagy Niki Lauda.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lehetséges” – jelentette ki Verstappen. „Emlékszem, hogy néztem az F1-et, és tudjátok, az ember ilyenkor a dobogóról álmodozik, majd megpróbál futamokat nyerni, szóval három bajnoki címmel itt lenni, elég őrület belegondolni.”

„Soha nem gondolod, hogy ilyen dolgok lehetségesek, hogy a neved ezek közé a nevek közé kerüljön, és hihetetlenül büszke vagyok” – tette hozzá a holland, aki nem felejtette el az egész csapatnak megköszönni azt a hihetetlen munkát, ami mindezt lehetővé tette.

Verstappen sikereit elemezve Damon Hill arra a következtetésre jutott, hogy a holland azért lehet ilyen domináns, mivel egészen pici gyerekkorától kezdve F1-es versenyzőnek nevelték, és a pályafutása során minden segítséget megkapott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Szívesen látnám Landót egy Audiban 2026-ban”
Következő cikk A korábbi pilóta az FIA-t kritizálja Hamilton ügyének újbóli vizsgálata miatt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország