Verstappen: A Ferrari csalt

Max Verstappen, a Red Bull pilótája azt nyilatkozta, hogy a Ferrari csalt, azzal pedig, hogy abbahagyták a csalást, a teljesítményük is oda lett a holland versenyző szerint.

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, and Charles Leclerc, Ferrari, after Qualifying

Jerry Andre / Motorsport Images

Max Verstappen a futam utolsó köreiben érte utol Lewis Hamiltont, de megelőznie már nem sikerült, így a harmadik helyen ért célba. A holland versenyző a Ziggo Sportnak értékelte a versenyét.

„Jó volt a verseny. Sajnos túl kevés kör maradt arra, hogy támadjam a Mercedest. Nem volt elég tapadásunk hozzá.” – kezdte Verstappen.

Még több F1 hír:

„Aztán amikor a verseny után benéztem az autó alá, egy nagy lyuk volt a padlólemezen. Nem tudom, hogyan került oda a lyuk, de biztosan sok időt vesztettünk miatta. Szerintem ezért volt a kocsi alulkormányzott.”

Az utóbbi hetekben sok hír született a Ferrari motorjáról és arról, hogy a Red Bull egy formális vizsgálatot nyújtott be az olaszok erőforrása ellen, a Ferrari pedig abbahagyhatta annak a módszernek a használatát, amellyel extra erőt tudtak nyerni.

Erről a témáról Max Verstappent Jack Plooij kérdezte, Verstappen szerint pedig a Ferrari csalt.

„Nos, ha abbahagyod a csalást, akkor többé nem leszel ott az élen. Mi közeli pillantást vetettünk a dologra, és továbbra is rajtuk fogjuk tartani a szemünket.”


A hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton édesapja: Csak annyira vagy jó, amennyire jól az utolsó futamodon teljesítesz
Következő cikk A Mercedesnél jövőre szabadabb kezet adhatnak a versenyzőknek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország