Verstappen a barcelonai győzelméről mesélt – a holland szerint a beállítások döntenek majd

Max Verstappen meglehetősen bosszúsan nyilatkozott a Portugál Nagydíjon tapasztalt tapadási viszonyokkal kapcsolatban. A holland most elmondta, Barcelona minden tekintetben más lesz, ráadásul itt szerezte meg élete első F1-es győzelmét, ami miatt kellemes emlékek fűzik ehhez a helyszínhez.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, with his trophy

Zak Mauger / Motorsport Images

A 23 éves Max Verstappen már hat idényt tudhat a háta mögött, hiszen rendkívül fiatalon mutatkozott be a száguldó cirkuszban, ráadásul az első győzelmére sem kellett sokat várni, amely Barcelonában történt, azon a helyen, ahova a hétvégén a Forma-1 ellátogat.

A Red Bull Racing közleményében maga Max Verstappen emlékezett vissza arra a hosszú utazásra, amely most már több mint hat éve tart. A holland azzal viccelődött, hogy kezdi öregnek érezni magát.

 

„Nem is tudtam, hogy már ennyi idő eltelt. Egyre öregebb leszek” – mondta el Verstappen. „Nagyon élvezem, hogy ilyen hosszú ideje a csapat tagja lehetek. A hangulat az egész alakulatnál nagyszerű, teli vagyunk motivációval és energiával.”

„Dolgozunk azon, hogy remek legyen a munkakapcsolat, de ezen kívül, a pályán kívül is nagyon jól boldogulunk, remekül szórakozunk, így számomra nagyon élvezetes, hogy a csapat része lehetek, és remélhetőleg még sokáig az is maradok.”

„Barcelonához mindig különleges emlékek fognak fűzni. Az első F1-es győzelem nagyon érzelmes pillanat, különösen ha kicsit sokkolsz mindenkit, ahogy az én debütálásom esetében történt a csapattal.”

Még több F1 hír:

„Nem igazán érzékenyülök el gyakran, de közel álltam a síráshoz azon a napon, akárcsak az apám. Minden átvillant a fejemen attól kezdve, hogyan jutottam el a Forma-1-ig. Nem volt könnyű, az emberek mégis azt gondolják, amikor nyersz, hogy ez könnyűnek tűnik. Bele kell rakni a munkát, hogy eljuss eddig.”

„Úgy gondolom, hogy ez jó pálya lehet számunkra, de arra is számítok, hogy a Mercedes nagyon gyors lesz, közel leszünk egymáshoz, az egész azon fog múlni, ki találja meg a jobb beállításokat. A tapadás szempontjából Barcelona egy normális pálya, nem úgy, mint Portugália, szóval itt látni fogjuk a valós tempót.”

Vettel is megkapja hétvégén a Stroll autójára került fejlesztéseket

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn Bottasról: Szokatlan, hogy a csapatvezető szóljon bele a rádióba...
Következő cikk Új helyszín rendezheti az Orosz Nagydíjat 2022-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország