Verstappen: a bajnokság egy silverstone-i győzelemmel sem dőlne el

Max Verstappen, a Red Bull bajnoki éllovasa nem gondolja úgy, hogy egy esetleges siker a Brit Nagydíjon eldöntené az idei világbajnoki párharcot közte és Lewis Hamilton között.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Erik Junius

A holland előnye jelenleg 32 egység a brit címvédővel szemben, aki azonban most hétvégén hazai pályára látogat, ráadásul már hétszer tudta megnyerni a versenyt karrierje során. Hamilton tehát mindenképpen esélyes, de Verstappen talán még nála is jobban, ha figyelembe vesszük az utóbbi időszak alakulását.

Ugyanakkor hiába nyerné meg esetleg a Brit Nagydíjat, Verstappen akkor sem gondolja úgy, hogy azzal el is dőlne minden, hiszen az év még mindig nagyon hosszú. „Nincs még vége, mert sok van hátra. Még a felénél sem vagyunk” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a Red Bull-pilóta.

„Eddig persze jó munkát végeztünk, de Silverstone egy olyan pálya, ahol a Mercedes mindig is jó volt. A helyzet viszont Franciaországban is hasonló volt, de végül erősek voltunk, szóval minden a fejlesztéseken múlik.”

Még több F1 hír:

Verstappen potenciálja már debütálása óta egyértelmű volt, de idén van először olyan autója, amellyel valóban harcba lehet szállni a végső sikerért. Szerinte azonban nem csak arról van szó, hogy a teljesített idények miatt elég tapasztalatot szerzett egy ilyen küzdelemhez.

Elmondása szerint újoncként is lehet menni a bajnokságért, ha valaki olyan autót kap. Erre jó példa maga Hamilton, aki a McLarennel majdnem legelső évében felért a csúcsra. „Mindig nehéz megmondani, mikor állsz készen.”

„Akár már az elején is lehet esélyed, ha domináns az autód. Ugyanakkor olyan hibákat is elkövetsz, amelyeket hat év múlva már nem. Persze jó lett volna kicsit hamarabb is csatázni, de ezt nem lehet erőltetni, mert néha a szerencse is kell hozzá. Én most csak annak örülök, hogy jelenleg megvan ez a versenyképes autó” – mondta a bajnoki küzdelemről.

Különleges ünneplés lesz majd a sprintkvalifikáció után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris Hamiltonról: Már tudom, hogy képes vagyok rá!
Következő cikk Wolff: a Hamilton-egyenesben versenyezni az „egész” csapat számára különleges lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország