Verstappen a 30. pole-ja után: „Nyilván örülök, ez egy remek nap volt”
Max Verstappen ott folytatta a katari időmérőn, ahol Szuzukában abbahagyta. 441 ezredes előnnyel verte a végül másodikként végző George Russellt, és ezzel remek helyzetbe hozta magát a vasárnapi viadalra.
A Red Bull holland pilótája már jó eséllyel szombaton világbajnok lehet, de a katari sprinthétvége péntekjén még a kvalifikáción volt a legnagyobb hangsúly. Verstappen pedig idei szokásához híven simán vette ezt az akadályt, és alapvetően tönkreverte a mezőny többi tagját.
Ő már az autójából kiszállva ment a mérlegelésre, amikor a többiek még a pályán próbálták kisajtolni az utolsó századokat, ami jól mutatta, hogy nem igazán aggódott első helyének esetleges elvesztése miatt. A leintést követően elégedetten nyilatkozott, és vasárnap természetesen újabb futamgyőzelmet szerezne.
„Remek kezdése ez a hétvégének. Eléggé trükkös volt persze a helyzet az új aszfalttal, még mindig fel kell gumizódnia. A tapadással pedig rendkívül a penge élén táncoltunk, mert amint túlságosan is nyomod, az autó hátulja ki akar törni, de annak nyilván örülök, hogy pole-ban vagyok. Ez egy remek nap volt számunkra.”
Verstappen tehát már holnap bajnok lehet, de ettől a célja még vasárnapra sem fog változni: „Természetesen meg akarom nyerni a versenyt, hiszen az első rajtkockában vagyunk. Először persze azért még holnap is jó napot kell teljesíteni.”
„Az autó gyors. Holnap kicsivel nehezebb lehet talán munkára bírni az abroncsokat a sok homokkal, de alapvetően ez egy jó kezdése volt a hétvégének. Az autó szuperül működik. Ennél többen nem is reménykedhettem” – zárta boldogan az interjút Verstappen.
Aki esetleg lemaradt volna az időmérő fontosabb eseményeiről, itt rögtön pótolhatja őket.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.