Verstappen a 2. helye után is elégedetten nyilatkozott

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen a 2. rajtkockát szerezte meg a 2021-es Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, de mivel úgy érzi, hogy Barcelonában továbbra is a Mercedes jelenti a szintet, elégedett az eredményével.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Zak Mauger / Motorsport Images

A Red Bull a szezon negyedik versenye előtt ismét óvatos volt a saját esélyeit illetően, és Portimaohoz hasonlóan ismét azt mondták, hogy a pálya vonalvezetése nem nekik, hanem a Mercedesnek fog kedvezni.

Annak ellenére, hogy a Q2-ben még 2 tizeddel vert mindkét Mercedest, a Q3-ban végül 36 ezreddel elmaradt Lewis Hamiltontól Max Verstappen, de így sem volt elégedetlen a holland:

„A Q1-ben még szenvedtem egy kicsit, de a Q2-re sikerült rendbe raknunk az autó egyensúlyát, és a Q3-ban sem voltak rosszak a köreink” – értékelt Verstappen Pedro de la Rosának. „Csak (a Q3-ban) a második köröm volt egy kicsit gyengébb.”

Még több F1 hír:

„A szél kicsit felerősödött, de ettől függetlenül szerintem jó eredmény, hogy ezen a pályán ennyire közel vagyunk a Mercedeshez. Tudom, hogy ezen a pályán nagyon nehéz megverni a Mercedest, és ennél közelebb nem is lehetnénk hozzájuk, szóval elégedettek lehetünk az eredménnyel.”

„Hosszú az út az 1. kanyarig, de a sok gyors kanyarral a gumik túlmelegedése és annak a kezelése nagyon fontos lesz, szóval erre kell majd koncentrálnunk.”

Verstappen azonban ismét nem számíthat majd azonnal csapattársának támogatására, hiszen miután Sergio Perez egész hétvégén szenvedett az egykörös tempóval, a mai időmérőn is csak a 8. helyet szerezte meg.

Ennyi pénzből nyerte meg a 2020-as Forma-1-es szezont a Mercedes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerezte meg a pole-t Verstappen előtt Barcelonában, pár ezred döntött!
Következő cikk Hamilton: Ki gondolta volna 2012 végén, hogy meglesz a 100 pole?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország