Verstappen 10 domináns évet akar magának a Forma-1-ben

Max Verstappen nem viccel és egy igen erős kívánsággal állt elő az F1-es pályafutását illetően, ami minden bizonnyal hosszú és sikeres lesz.

A Red Bull holland versenyzője ezen a hétvégén ünnepli a 20. születésnapját, de már most az egyik legjobbnak tartják, miközben lassan három szezont tudhat maga mögött a Forma-1-ben. Verstappent gyakran hasonlítják a legnagyobbakhoz, mint például Sennához.

Max örül ezeknek a véleményeknek, de számára az a legfontosabb, hogy jól teljesítsen, és mindent kihozzon magából. „10 domináns évet magamnak, a többi nem olyan fontos.” – válaszolt a német AMuS azon kérdésére, hogy mit kíván magának az F1-es jövőjét illetően.

Ehhez azonban egy nagyon versenyképes autóra lenne szüksége. A Red Bull rendelkezett egy ilyen autóval, aminek a volánja mögött Sebastian Vettel 2010 és 2013 között mindent megnyert. De vajon lesz még ilyen gépe a „bikáknak”?

„Nehéz megjósolni azt, hogy mi lesz jövőre. Csak annyit ígérhetek, mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb autóval álljunk elő. Hiszek a csapatomban. A technikai részlegünk képes erre, de az egész csomagra szükségünk van ahhoz, hogy magas célokat érjünk el.”

A holland hisz a Renault-ban, mint motorpartner?

„Nagyon keményen dolgoznak a technikai hibák felszámolásában, és azon, hogy nagyobb teljesítményt nyerjenek ki a csomagból. De én nem vagyok részese a fejlesztéseknek. Legutóbb is csak egy, vagy két hónapja voltam a motorközpontban, Viry-ben. Nem lehetek állandóan ott, hogy figyelemmel kövessem a fejlesztéseket.”

Max nem foglalkozik a kritikákkal, csak egyetlen egy dolog érdekli igazán…

„Őszinte és egyenes ember vagyok. Nem fogok hazudni. Az egyetlen dolog, amit akarok, az egy győztes autó.”

2019-től a Red Bull Honda motorokkal folytathatja tovább, miután a Ferrari és a Mercedes mellett már a Renault is nemet mondott az osztrákoknak. A japánok eddig azonban siralmasan teljesítenek…

„Nem veszek részt ezekben a megbeszélésekben. Emiatt nem is mondhatok erről semmit. Az azonban egyértelmű, hogy a Mercedestől és a Ferraritól nem kapunk motort.”

És mi lenne, ha a Mercedes, vagy a Ferrari motort adott volna a Red Bullnak?

„100%-ig biztos vagyok benne, hogy akkor idén a bajnoki címért mehettem volna.”

Verstappen idén eddig nagyon szerencsétlen a technikával, addig Ricciardo a másik Red Bullal rendre ott van a dobogón.

„Mégis mit csináljak? Bárcsak más lenne a helyzet, de az élet ilyen. Egyszerűen csak próbálok pozitív maradni. A dolgok pozitív oldalát kell látnom. A sebességem mindig is megvolt, és ezt jól látni az időmérőkön. Mindig jó helyzetben voltam, mielőtt kiestem. Az eredmények nem tükrözik azt, amit ebben a szezonban csinálok.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Csapatok Red Bull Racing
Cikk típusa Interjú