Versenyzőről versenyzőre: statisztikák a nyolcadik F1-es tesztnap után

megosztás
hozzászólás
Versenyzőről versenyzőre: statisztikák a nyolcadik F1-es tesztnap után
Szerző:
Társszerző: Lakatos István
2019. márc. 2. 7:26

A hu.motorsport.com készített egy összeállítást a Barcelonában tesztelőkről, akik a nyolcadik napon pályára gurultak a katalán ringen.

Ezzel be is fejeződött a téli tesztsorozat, aminek ezúttal is Barcelona adott otthont, így a következő állomás Ausztrália, Melbourne, ahol az első versenyhétvégét rendezik meg.

Még több F1 hír:

A nyolcadik és egyben utolsó tesztnapon a Red Bull került a legnagyobb bajba, mivel Verstappen a sebességváltó problémája miatt igencsak keveset tesztelhetett, de a Ferrarinak is idő előtt be kellett fejeznie a programját egy elektronikai hiba miatt.

A Mercedes most is stabilan futott, és Bottas mellett Hamilton ugyancsak fontos kilométereket tett meg, ráadásul mondhatni ugyanarra az időre volt képes, mint az élen zárt Vettel.

Az időeredmények nemcsak az élmezőnyben voltak szorosak, hanem kicsivel hátrébb is. Ez pedig egy minden eddiginél izgalmasabb középmezőnyt sejtet, amiről eddig is valami hasonlót gondolhattunk. Rendkívül nagy harc várható a pontszerző helyekért, de bízzunk benne, hogy a dobogóért is, nemcsak a Ferrari és a Mercedes között.

A hu.motorsport.com ezúttal is elkészítette a versenyzői kártyákat az aktuális tesztnapról, benne a főszereplőkkel, és természetesen a statisztikai mutatókkal.

Képekben az F1-es versenyzők nyolcadik tesztnapjának statisztikája

Slider
Lista

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari
1/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1
2/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1
3/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Nico Hülkenberg, Renault F1 Team

Nico Hülkenberg, Renault F1 Team
4/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Daniil Kvyat, Toro Rosso
5/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Carlos Sainz Jr, McLaren

Carlos Sainz Jr, McLaren
6/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Romain Grosjean, Haas F1 Team

Romain Grosjean, Haas F1 Team
7/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team
8/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing
9/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Kevin Magnussen, Haas F1 Team

Kevin Magnussen, Haas F1 Team
10/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing
11/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point
12/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Robert Kubica, RoKit Williams Racing

Robert Kubica, RoKit Williams Racing
13/13

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Következő cikk
A Mercedes nyerte a kilométerek versenyét az F1-es teszteken: 2019 Vs. 2018

Előző cikk

A Mercedes nyerte a kilométerek versenyét az F1-es teszteken: 2019 Vs. 2018

Következő cikk

Red Bull: „Először van egy versenyképes motorunk…”

Red Bull: „Először van egy versenyképes motorunk…”
Be first to get
breaking news