Versenyzőről versenyzőre: statisztikák a hetedik F1-es tesztnap után

A hu.motorsport.com készített egy összeállítást a Barcelonában tesztelőkről, akik a hetedik napon pályára gurultak a katalán ringen.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Motorsport Hungary

A hetedik tesztnapon is volt mit néznie a közönségnek, valamint az Olvasóinknak, akik számára az eddig megszokottakhoz hasonlóan egy nagyon részletes élő közvetítést biztosítottunk a Barcelonában történtekről. Ez pénteken, az utolsó tesztnapon sem lesz másképp, szóval mindenképpen érdemes lesz velünk tartani!

Még több F1 hír:

A hetedik nap a Ferrari sikerét hozta Leclerc vezetésével, aki ugyan 20 perccel a leintés előtt megállt, sok kört tett meg, és magabiztosan végzett az élen, közvetlen a Toro Rosso és a McLaren mögött. A Red Bull nagyon közel volt a britekhez, de Gasly összetörte az RB15-öt, így azzal csak kevesebb kört tudott megtenni.

A Mercedesnél ezzel szemben rengeteg kört abszolváltak a versenyzők. Délelőtt Hamilton, délután pedig Bottas volt munkában. A Renault szintén két pilótával dolgozott, akárcsak a Haas, de ott a technikai gondok miatt Grosjean csak 16 körig jutott.

A Williamsnél minden simán ment, és Russell egymaga annyi kört tett meg, mint senki más a mezőnyből. És az autó is sokkal jobbnak tűnik, mint korábban.

A hu.motorsport.com ezúttal is elkészítette a versenyzői kártyákat az aktuális tesztnapról, benne a főszereplőkkel, és természetesen a statisztikai mutatókkal.

Képekben az F1-es versenyzők hetedik tesztnapjának statisztikája

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Alexander Albon, Toro Rosso

Alexander Albon, Toro Rosso

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Pierre Gasly, Red Bull Racing

Pierre Gasly, Red Bull Racing

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Nico Hülkenberg, Renault F1 Team

Nico Hülkenberg, Renault F1 Team

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Lance Stroll, Racing Point

Lance Stroll, Racing Point

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Romain Grosjean, Haas F1 Team

Romain Grosjean, Haas F1 Team

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Motorsport Hungary

George Russell, RoKit Williams Racing

George Russell, RoKit Williams Racing

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Kevin Magussen, Haas F1 Team

Kevin Magussen, Haas F1 Team

Fotót készítette: Motorsport Hungary

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Motorsport Hungary

13

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris reméli, a McLaren Ausztráliára már megbízható lesz
Következő cikk Már 1000 kör felett tesztelt a Mercedes, a Renault ráesett a Ferrarira

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország