Versenyképes a McLaren, de nem eléggé

 Versenyképes a McLaren, de nem eléggé

Jenson Button és Kevin Magnussen mellett Eric Boullier csapatfőnök sem teljesen elégedett az idei maláj nagydíj első napján látottakkal.

Jenson Button

Nem volt egy könnyű nap ez, de számítottunk erre a nagy hőség és páratartalom miatt, mely a volán mögött néha közel elviselhetetlen. Szükségünk van arra, hogy bizonyos területeken előrelépjünk. Egyelőre nem vagyunk olyan gyorsak a nagy sebességű kanyarokban, mint szeretnénk. A leszorító erő nem ideális, így ezen még dolgoznunk kell, de az időjárás is befolyásol bennünket.

Most ki fogjuk elemezni az adatokat, hogy megtaláljuk a kérdéseinkre a választ. Az új fejlesztések azonban úgy tűnik, hogy működnek, de egyelőre nem tudjuk, hogy ezek pontosan mennyit is jelentenek a pályán. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy minden a helyére kerüljön és úgy működjön, mint azt szeretnénk.

A köridőkből még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de szerintem a sebességünk nem annyira jó, mint aminek most látszik. Nehéz megmondani, hogy hol állunk. Holnap többet fogunk tudni.

Kevin Magnussen

Érdekes volt kint a pályán, mivel ilyen feltételek mellett még nem vezethettem az autót. Sokat tanultam, és ezek hasznos leckék a folytatást illetően. Nagyon meleg van kint a pályán és a gumikopás nagy kérdést jelenthet. Itt sokkal inkább kopnak az abroncsok, mint Ausztráliában, de mindenki ugyanabban a hajóban evez.

Nem tehetünk mást, minthogy többet dolgozunk az autón és a harmadik edzésen megpróbálunk valamit találni, ami segíthet nekünk az időmérőn. A beállítások még nem tökéletesek, de szerintem az autó továbbra is versenyképes.

Mindig van hová fejlődnünk és a csapat ennek megfelelően dolgozik. Sok az adat, amit ki kell elemeznünk, szóval van lehetőségünk az előrelépésre. A gumikra azonban különösen oda kell majd figyelnünk.

Eric Boullier

A csapat nagyon keményen dolgozott, miközben a hőmérsékleti tényezők kemények voltak. Sokat dolgoztunk a beállításokon és a gumikon, melyek messze gyorsabban kopnak itt, mint Ausztráliában. Ez mindenki számára kérdést jelenthet.

Az autónk nem rossz, de még dolgoznunk kell rajta, hogy minden olyan legyen, amivel elégedettek leszünk. Jenson és Kevin is elégedett volt az autóval bizonyos területeken, de szükségünk van arra, hogy fejlődjünk. A fejlesztéseinket is teszteltük, de több időre van szükségünk. A két edzés között nem értünk el nagy előrelépést, így ez nem volt egy tökéletes nap.

Este mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a harmadik edzésen már előrébb legyünk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING