Vergne: Vettel csak nevetett, amikor megtudta, hova igazolok

A Formula E-ben világbajnoki címet szerző, korábban az F1-ben versenyző Jean-Eric Vergne elmondta, Sebastian Vettel kinevette őt amiatt, hogy a gyerekcipőben járó elektromos bajnokságba igazolt. A német azóta megváltoztatta álláspontját.

Vergne: Vettel csak nevetett, amikor megtudta, hova igazolok

Jean-Eric Vergne 2012 elejétől 2014 végéig három szezonon keresztül szerepelt a Red Bull támogatásával a Toro Rossonál. A francia ezután a Formula E-be igazolt, valamint a Ferrari teszt- és szimulátorversenyzője lett.

Vergne az olaszoknál rövid ideig együtt dolgozott az épp odaigazoló Sebastian Vettellel, aki nevetett rajta amiatt, hogy úgy döntött, kizárólag a Formula E-re kíván koncentrálni.

Még több F1 hír:

„Amikor elkezdtem versenyezni a Formula E-ben, egyben a Ferrari tartalékversenyzője is lettem, így sok időt töltöttem Sebastian Vettellel” – idézte fel Vergne a Motorsport France-nak.

„Amikor elmondtam neki, hogy a Formula E-be tartok, kinevetett és azt kérdezte, mit akarok azokkal a fűnyírókkal?"

Az évek előrehaladtával azonban Vettel számára egyre fontosabbá váltak a könyezetvédelmi kérdések, Vergne szerint pedig az elektromos energiát használó versenysorozatról is másképp vélekedik manapság.

 

„Nemsoká belátta, hogy a Formula E a jövőt képviseli, míg az F1 nem tett eleget az elektromos energia és a karbonsemlegesség térhódításáért.”

„Az, hogy egy négyszeres világbajnok véleménye ennyit változott az elmúlt években, jól szemlélteti az egész világ nézőpontjára jellemző változást.”

Vergne-nek kezdetben szintén kétségei voltak a sorozattal kapcsolatban, azonban büszkén tekint vissza arra a fejlődésre, amin a Formula E keresztül ment.

„Igen, amikor megérkeztem, még én is megkérdeztem magamtól, mit keresek itt. És tessék: hét évvel később még mindig itt vagyok.”

„Szerintem sokkal több versenyző vágyik a Formula E-be, mint néhány évvel ezelőtt. Már csak azért is, mert egyike azon kevés sorozatnak, ahol minden versenyző fizetést kap. Nincs fizetős pilótánk, ellentétben például az F1-gyel.”

„Sok világbajnoksággal ellentétben minden csapat képes dobogókért vagy pontokért harcolni, emellett pedig a versenyzőiket is kifizetik. Ez is mutatja, hogy jó úton vagyunk” – méltatta a sorozatot Vergne.

Ecclestone szerint Verstappennek nincsenek reális esélyei idén

megosztás
hozzászólás
Todt havonta többször látogatja Michael Schumachert
Előző cikk

Todt havonta többször látogatja Michael Schumachert

Következő cikk

Wolff Bottasról: „Ez egy kiütéssel ér fel…”

Wolff Bottasról: „Ez egy kiütéssel ér fel…”
Hozzászólások betöltése