BRÉKING

Vergne: Nem értem, hogy miért nem maradhattam a Toro Rosso versenyzője

Jean-Eric Vergne csak arra tud gondolni, hogy a politika szólt közbe és emiatt nem maradhatott a Toro Rosso istállónál.

A francia pilóta egy igazi hullámvasútra ült fel a Toro Rossónál, hiszen az év első felében még azt az információt kapta a Red Bulltól, hogy ha Sebastian Vettel elhagyja a csapatot, akkor ő lehet az utódja és Daniel Ricciardo csapattársa.

Nem sokkal később közölték vele, hogy jövőre még a Toro Rossónál sem versenyezhet, és a helyére a mindössze 17 esztendős Max Verstappen ül majd be.

Az újabb csavar akkor következett be, amikor Vettel bejelentette, hogy távozik az év végén és a Ferrarihoz szerződött. Ekkor hirtelen nagyon jók lettek a francia esélyei, miután Daniil Kvyat feljebb léphetett és őt nevezték meg a német rekorder utódjául a csapatnál.

Amikor már úgy tűnt, hogy Vergne maradhat, a Red Bull Carlos Sainz Jr-nek szavazott bizalmat, ami valószínűleg a spanyol támogatói háttérnek köszönhető.

„Ennek így egyáltalán nincs értelme.” – fogalmazta meg a helyzetet röviden Vergne a brit Autosport kérdésére.

„Tavaly tudom, hogy mi volt az ok, idén addig azt hiszem a politika játszott szerepet a kérdésben. Nem tudom.”

„A Red Bullnál mindig is azt mondták, hogy a pontok számítanak. Tudják, hogy a csapattársamhoz képest 5 kilogrammos túlsúlyban vagyok, ami legalább 2 tizedmásodperces hátrányt jelent. Ezt senki sem tudta az időmérőn. A technikai kérdések miatt pedig nem tudtam annyi pontot szerezni, mint amennyit lehetett volna.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Úgy vélem, hogy egy nagyon erős szezont zártam a tavalyi évhez képest és a technikai gondok nélkül sokkal több pontot szerezhettem volna. A dolgok így másképp hatottak volna.”

„Hatalmas lépést tettem meg előre 2013-hoz képest és most jobbnak, valamint elégedettebbnek érzem magam, mint versenyző.”

„Nincs mit megbánnom. Sokat már nem tudok erről mit mondani, miután a dolgok soha nem játszottak a kezemre, de ez van. Mindig arra törekszem, hogy erősebb legyek, amikor ezek a dolgok az utam elé kerülnek.”

Vergne, aki jövőre az amerikai IndyCar sorozatban folytathatja tovább, a 2014-es évet a 13. helyen fejezte be 22 ponttal a neve mellett, míg az orosz csapattársa csak 8 egységet szerzett és 15. lett.

&feature=youtu.be&t=46m38s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hihetetlen, vagy sem, de Button még mindig nem tudja, hogy ő lesz Alonso csapattársa a McLaren-Hondánál, vagy sem
Következő cikk McLaren: Nem született döntés a 2015-ös párosunkat illetően!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország