BRÉKING

Vergne megérdemel még egy esélyt az F1-ben - a Toro Rosso üdvözli Verstappent

A fiókcsapat vezetője, Franz Tost tudja, hogy nincs sok beleszólása a felállásba, de úgy érzi, helyes lépés volt "befogadni" Max Verstappent. Az osztrák csapatvezető egyben elköszönt Jean-Eric Vergne-től is.

Minden idők legfiatalabb újonca kap lehetőséget 2015-ben a rajtrácson, hiszen Jos Verstappen fia még csak 16 éves. A Toro Rosso megválik Vergne-től, így Kvyat jelenti majd a tapasztalt versenyzőt a keretben. "Boldogan üdvözöljük Maxet a Toro Rosso családjában"- mondta Tost. "Remek látni, ahogy a Red Bull Junior Program továbbra is megtalálja a tehetséges versenyzőket, megadja nekik a lehetőséget, hogy fellépjenek a Forma-1-be."

"Az egyik legtehetségesebb fiatal versenyzőnek tartjuk Maxet az új generációban, és hisszük, rendelkezik a szükséges érettséggel és mentálisan is elég erős, hogy sikeresen vállalja ezt a kihívást. Idén már bizonyította, mennyire remekül boldogul a nehéz körülményekkel. Például ott van a Norisring és a Nürburgring, melyeken rendkívüli elszántságot mutatott, egyben a képességet, hogy félresöpörje a nyomást a győzelem előtt"- folytatta az STR csapatfőnöke. "Szem előtt tartva, hogy a Scuderia Toro Rossót azzal a céllal hívták életre, miszerint fiatal tehetségeket hozzon a Red Bull Junior csapatból az F1-be és oktassa őket, mostantól rajtunk áll, hogy versenyképes autót adjunk Maxnek, mely lehetővé teszi számára, hogy a lehető legjobb rajtot vegye a Forma-1-es karrierében."

//

Post by www.f1-live.hu.

Verstappen érkezése rossz hír Vergne számára, aki könnyen ülés nélkül maradhat jövőre. A francia versenyző három évet húzott le a Toro Rossónál, de Marko nem tartja elég jónak ahhoz, hogy feljebb lépjen. Tost megköszönte neki a kemény munkát.

"Mindezt fejben tartva, szeretném megköszönni Jean-Eric Vergnének a kemény munkáját"- hangsúlyozta. "Erős teljesítményt nyújtott, de sajnos megbízhatósági problémák akadályozták, különösen a mostani szezon első felében. Reméljük, megoldottuk ezeket a problémákat, és képes lesz jó osztályzattal zárni a szezont, megmutatva, hogy megérdemel még egy esélyt a Forma-1-ben."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen 7 éves kora óta az F1-ről álmodott: abszolút a legjobbat fogja nyújtani
Következő cikk Verstappen Alonsónak az első megbeszélésen: "Menj arrébb haver, melléd fogok ülni!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország