Vegyes érzések a Williamsnél Mexikó után, de Albon „kellemesen csalódott”

Alex Albon úgy véli, ő és csapata egy „nagyon jó” futamot teljesítettek Mexikóvárosban, hiszen azok után sem voltak túl messze a pontszerzéstől, hogy a brit-thai versenyző a futam elején csak a 19. pozícióban haladt.

Alex Albon, Williams FW44

Alex Albon, Williams FW44

Mark Sutton / Motorsport Images

Albon, aki idén eddig háromszor szerzett pontokat, most is csak néhány másodpercre volt ettől az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán, mivel az FW44-es egészen kiváló versenytempóra volt képes.

Pedig a grove-i alakulat előzetesen úgy érkezett meg Mexikóba, hogy a magaslati levegő vélhetően nem fog nekik kedvezni. Albon viszont a leintés után pozitívan konstatálta, hogy nem ez volt a helyzet.

„Valójában remek versenyünk volt. Kellemesen csalódtam, mert úgy gondolom, nagyon is jó munkát végeztünk. A rajt nem volt könnyű, mert technikai gondunk volt az elrugaszkodásnál, így visszaestünk 19.-nek, majd onnan kezdtünk zárkózni. A legtöbb autót a pályán előztük meg vagy a kerékcserék során, és így lettem 12.”

Még több F1 hír:

„Figyelembe véve, hogy hol álltunk a pénteki edzések alatt egy olyan aszfaltcsíkon, amely nehéznek ígérkezett, tényleg odatettük magunkat.” Albon kifejtette, hogy a versenynapokon azért is teljesítenek általában jobban, mert sokat léptek előre a csomagjuk megértése terén, ez pedig 2023-ra is gyümölcsöző lehet.

„Tavaly a csapat talán kicsivel erősebb volt az időmérőkön, mint a futamokon. Idén ez inkább 50/50. Néha az időmérőt találjuk el, néha a versenyt. Kicsit mozgó célpontra lövünk. Ha megnézzük, hol voltunk az év elején, és hol vagyunk most, jól látszik, mennyivel jobban értjük már az autó gyengeségeit.”

„Sikerült felülkerekedni rajtuk, és olykor maximalizálni tudjuk az adott hétvégét. Mindez pedig jó helyzetbe hoz minket a jövő évi fejlesztések terén, mert értjük, mely területeken kell dolgoznunk” – zárta gondolatát Albon.

Hamilton boldog, hogy megint az élen csatázhat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nyck de Vries már idén vezetni akarja az AlphaTaurit
Következő cikk A Ferrari riválisai szerint a maranellóiak mexikói visszaesése csak egyszeri eset volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország