Nem tudta meggátolni a Red Bull Sainz Renault-hoz igazolását

Majdnem a teljes nyár, de még az ősz eleje is ráment a tárgyalásokra, de Sainz úgy néz ki, révbe ér: immár hivatalos, hogy egy bonyolult tárgyalássorozat végén 2018-tól a Renault versenyzője lesz.

Nem volt egyszerű művelet. A tárgyalások már a nyár kellős közepén, júliusban elkezdődtek, és csak most, szeptember közepére lett hivatalos, hogy Carlos Sainz 2018-ban a Renault versenyzője lesz, otthagyva a Toro Rossót.

A váltás már csak azért sem volt problémamentes, mert a Red Bull szerette volna megtartani őt arra az esetre, ha mondjuk Daniel Ricciardo vagy Max Verstappen továbbállt volna egy másik csapathoz. Sainz volt a B-terv, de ez a B-terv nem igazán akart megvalósulni.

A Red Bull igyekezett ott lassítani Sainz Renault-s tárgyalásait, ahol csak tudta. Okos szerződést írtak vele alá annak idején, ugyanis nem volt benne semmilyen kivásárlási záradék, így pedig ott tudott keresztbe tenni Sainz-nak és a Renault-nak, ahol nem szégyellt. Valahol érthető ez, ugyanis a Red Bullnál talán még mindig attól félnek, hogy vagy Verstappen, vagy Ricciardo, vagy akár mindketten távoznak. Ez valószínűleg csak a jövő év végén valósult volna meg, ebben az esetben 2018 végén jutott volna hely Sainznak.

Abban az esetben Sainznak sem lett volna ellenére a maradás, ha van esélye felkerülni a Toro Rossótól az anyacsapathoz, de mint tudjuk, ez nem valósult meg, így a spanyol jövőre sárgába öltözik. Egyetlen kitétellel: ha a Red Bull hívja őt a jövő év végén, van Sainz szerződésében egy záradék, amely szerint (viszonylag) szabadon visszatérhet azokhoz, akik gyerekkora óta patronálják őt.

 

Sainznak egyébként anyagilag is megéri ez a váltás, ugyanis a hírek szerint egészen tavalyig mindössze 250 ezer euró körül keresett, és bár ez 2017-re megduplázódott, a félmillió eurós apanázs még mindig aprópénz ahhoz képest, amilyen pénzek forognak a Forma-1-ben, illetve ahhoz képest, amit az igazán nagykutyák keresnek. Amellett, hogy a váltást elsősorban nyilván sportszakmai szempontok motiválták, nem jön rosszul az a valamivel egymillió euró feletti fizetés sem, amit a hírek szerint a Renault kínált Sainznak.

Ami a Renault-nál a legfőbb kérdés, az az, hogy mikor tudnak megszabadulni Jolyon Palmertől. Még a Szingapúri Nagydíj előtti napokban az is felmerült, hogy Sainz akár már Malajziában válthatja őt, azonban az angol pilóta érthető módon nem szeretne csak úgy idő előtt távozni, vagy ha igen, akkor busás fájdalomdíjat várhat el. Ezt a Renault vonakodik neki kifizetni (Palmer a hírek szerint hárommillió eurót akart), így Sainz valószínűleg csak a 2018-as szezontól ül át ténylegesen a Renault-ba. Addig pedig akár Palmernek is meglehet a szép búcsú, aki Szingapúrban megszerezte karrierje legjobb eredményét és hatodikként ért célba.

A sokszereplős egyenletnek lassan tehát csak meglesz a megoldása...

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr.
Csapatok Renault F1 Team , Toro Rosso , Red Bull Racing
Cikk típusa Elemzés
Címke 2018, carlos sainz, red bull, renault, szerződés, szerződéshosszabbítás, toro rosso, átigazolás