Vége a nagy várakozásnak: ezen a héten Ausztrál Nagydíj!

A MotoGP után a Forma-1 mezőnye is elstartol a 2018-as szezonban, méghozzá a mesés Ausztráliában.

A bajnokság tradicionálisan Melbourne-ben veszi kezdetét. A versenypálya pedig az Albert Park lesz, ahol már számos nagy futamot láthattunk. A szezon első versenyei talán a legkülönlegesebbek, és ez az ideire hatványozottan igaz lehet.

A mezőny nagyon szorosnak tűnik, legalábbis a három nagy mögött, ami már önmagában egy elég meggyőző faktor ahhoz, hogy a sport rengeteg nézőt ültessen le a televíziók, vagy épp a monitorok elé.

A Liberty Media, a Forma-1 tulajdonosi köre számtalan újdonsággal készül, így többek között a közvetítési felület is átalakul, miközben még több információt fogunk kapni az edzésekről, az időmérőkről, és a versenyekről. Az F1 TV pedig csak hab a tortán, melynek keretén belül olyan vizuális élményben lehet részünk, amire mindig is vágytunk.

A hu.motorsport.com is emeli a tétet, és sok új dologgal készülünk számotokra. Az eddig megszokottakhoz hasonlóan egészen elképesztő mennyiségű képet teszünk elérhetővé, amiknek a 80%-a kizárólag nálunk lesz elérhető.

A ma este 20 órától kezdődő élő F1-es műsorunk is az Ausztrál Nagydíjra fog épülni, így azzal kapcsolatosan is átbeszéljük közösen veletek a legfontosabb tényeket, és híreket.

Közben a helyszínen szép lassan minden a helyére kerül, mint azt alább láthatjuk. Az utolsó nagyobb csomagok is megérkeztek a pályára.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Ausztrál Nagydíj
Pálya Melbourne Grand Prix Circuit
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke ausztrál nagydíj, f1 2018