Forma-1 Azerbajdzsáni Nagydíj

Vasseur: van fontosabb ennél a dobogónál

A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Frederic Vasseur szerint Charles Leclerc harmadik helyénél az Azeri Nagydíjon fontosabb az, hogy a csapat jó irányba halad.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari, Mohammed bin Sulayem, President, FIA, on the grid

Charles Leclerc a Ferrari idei legjobb eredményét szerezte harmadik helyével, ráadásul ezúttal a csapatnak minden simán ment. Azt nem várták, hogy az első helyet meg tudják védeni a Red Bulloktól, akik a monacói szerint „másik ligában játszanak”, azonban ahogy Frederic Vasseur csapatfőnök rámutatott, a versenytempójukban és a gumifogyasztásban is javulás mutatkozott:

„Az nem fontos, hogy én mit érzek az első Ferraris dobogóm után, a fontos az az, hogy a teljesítmény egyértelműen jobb volt a két pole pozícióval és a mai versennyel. A cél továbbra is a győzelem, de legalább jó munkát végeztünk. Melbourne után már tudtuk, hogy a tempónk jó, de nem voltunk képes mindent jól összerakni, ma ezt a lépést tudtuk megtenni. Jön Miami, ami más történet lesz.”

„A következő versenyekre mindenki hoz fejlesztéseket, szóval ennél többre nem számíthatunk. Úgy érzem, a mostani teljesítmény inkább annak az eredménye, hogy kimaxoltuk a csomagot, amink van, és ez volt az, ahol a legtöbbet fejlődtünk például Dzsiddához képest.”

„A műveleti rész jobban működött és elégedett vagyok az eddig végzett munkánkkal, jó úton járunk. Szerintem a Red Bull nem vett vissza, sosem szoktak, mindig száz százalékon vannak. Az ő gumijaik a végére úgy néztek ki nagyjából, mint a mieink és emiatt az utolsó körökben a tempónk is hasonló volt az övékhez.”

Wolff szerint nem lehetetlen felzárkózniuk az élmezőnyre

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nem érti, miért hívta ki a csapata
Következő cikk Horner válaszolt Verstappennek, ezért reagáltak rosszul de Vries balesete után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország