Vasseur válaszolt Verstappennek: Remélem, hogy igazad van
Frederic Vasseur örülne neki, ha igaza lenne Max Verstappennek azzal kapcsolatban, hogy Bakuban a pálya miatt voltak különösen jók. A csapatfőnök szerint Szingapúr hasonlít Bakuhoz, így bizakodva várhatják a folytatást.
Bakuban rémálomszerű véget ért a Ferrari számára a futam, hiszen Charles Leclerc nem tudta visszaelőzni Oscar Piastrit, míg Carlos Sainz a Red Bull mexikói pilótájával ütközött és esett ki dobogós helyről.
Max Verstappen sem élete formájában vezetett az Azeri Nagydíjon, a holland azonban úgy gondolta, hogy a Ferrari feltámadása elsősorban a pálya különleges karakterisztikájának köszönhető. Frederic Vassuer nem bánná, ha így lenne.
„Ha ez pályaspecifikus, akkor jó, mert a következő hétvégén ugyanazok a kanyarok következnek” – vélekedett Vasseur a GPblog-nak, mikor Verstappen kijelentéséről kérdezték. „A Szingapúr után hamarosan szünet következik.”
„Lesz időnk megbeszélni Austint, de először Szingapúr következik, és szeretnék jó eredményt elérni Szingapúrban, ahogy tavaly is, hogy megküzdjünk a konkurenciával” – utalt a csapatfőnök arra, hogy tavaly képesek voltak nyerni az utcai pályán.
„Jó trendben vagyunk, és így kell folytatnunk, hogy biztosan több pontot szerezzünk (mint Bakuban). De a tempó egész hétvégén megvolt, az FP1 első körétől a verseny végéig, és ez a legfontosabb. Ha több pontot tudunk szerezni, de ugyanolyan tempóval, az már jó előrelépés lenne.”
Eközben Horner arról beszélt, hogy volt egy verseny 2023-ban, amikor már látták, hogy valami félresiklott a fejlesztéseikkel kapcsolatban…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.