Vasseur: Talán rotálni kellene a szerelőket a hosszú naptár miatt

Frederic Vasseur szerint Abu-Dzabiban már tetten érhető volt a szerelők kimerültsége, emiatt pedig azt is kilátásba helyezte, hogy talán rotálni fogja a csapattagokat a hosszú naptár miatt.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari, Carlos Sainz, Ferrari

Továbbra is nagy ellentmondásban van a Forma-1, hiszen egyfelől az üzleti érdekek azt követelnék meg, hogy tovább nyújtsák az így is hosszú versenynaptárt, addig a szerelők, csapattagok és pilóták nem feltétlenül rajonganak az ötletért. Vasseur azt is kifejtette, hogy miért.

„A legjobb megközelítésre van szükségünk a szerelők számára, mert ez része a teljesítménynek, ez része a megbízhatóságnak” – hívta fel a figyelmet Vasseur a szerelők leterheltségére a rekordhosszú naptár jelentette kihívás okán a RacingNews365.com közlés alapján.

„Nem volt furcsa, hogy Abu-Dzabiban több hiba volt a boxkiállásoknál, mint néhány [más versenyen]? Azt hiszem, hogy mindenki kimerült volt” – jegyezte meg a csapatfőnök, aki emiatt különleges ötlettel állt elő.

„Ez azt jelenti, hogy el kell gondolkodnunk azon, hogy talán legyen egy rotáció a szerelők tekintetében, vagy tartsunk meg [néhány] szerelőt a versenyekre, és legyen egy másik szerelői csoport otthon, akik vigyáznak az autókra, amikor azok visszatérnek a gyárba.”

A pilótákat illetően Max Verstappen ellenzi a további terheket, amiket a csapatokra kívánnak róni a naptár bővülése miatt, de Norris és Alonso is a kételyeinek adott hangot.

Eközben a Red Bull már a 2025-ös autóján kezdhet el dolgozni, ami nem egy jól jel a riválisokra nézve. Mivel a bikások óriási dominanciával rendelkeznek, további nagy előnyt építhetnek ki maguknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma ünnepli a 39. születésnapját a Forma-1 egyik legsikeresebb pilótája
Következő cikk Newey szerint Verstappen egy dologban már felnőtt a legnagyobbakhoz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország