Forma-1 Szaúd-arábiai Nagydíj

Vasseur szerint nem olyan "bonyolult" a Ferrari ügyeit intézni, mint az ember gondolná

A Ferrari Forma-1-es csapatát az év eleje óta irányító Frederic Vasseur nem gondolta volna, hogy az olasz média ekkora hatással lehet a csapat moráljára, ennek ellenére szerinte nem olyan „bonyolult” a csapat irányítása, mint előre várta.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari, in a Press Conference

A Szaúd-Arábiai Nagydíj rajtrácsán Martin Brundle kérdésére Frederic Vasseur még azt mondta, „nyugodt az élete”, de miután a futam igazolta az SF-23 gyengeségeit, utólag már nem biztos, hogy ugyanígy válaszolna a Ferrari irányítását januárban átvevő szakember. A csapatfőnök spanyol lapoknak adott sajtótájékoztatójáról az AS számolt be először.

„Sokan mondták azt, hogy a Ferrari belső ügyeit bonyolult lesz intézni, de ez nem teljesen igaz. A csapaton belül jó a hangulat és az összhang, de kívülről hatalmas a nyomás. A rossz kommentek hatnak a csapat moráljára, ahogyan a valóságtól teljesen elrugaszkodott pletykák is. Ezek kezelése azonban az én dolgom.”

David Sanchez, az aerodinamikai részleg vezetőjének távozása után talán ideje a Ferrarinak is elhappolni pár kulcsembert a riválisoktól, ahogy például az Aston Martin tette a Red Bullal, ezzel előre is ugorva a tabellán. Vasseur azonban nem érzi úgy, hogy ki kéne neveznie egy külön műszaki igazgatót:

„Műszaki igazgatót? Van már, ott van, Enrico Cardile, aki a kasztnival foglalkozik és Enrico Gualtieri, aki pedig a motorral. Ugyanígy van felosztva a Mercedesnél és a Renault-nál is” – mondta Vasseur is, akitől ezután megkérdezték, hogy a Ferrari teljesítményének javítására is van-e külön részleg, erre pedig így felelt: „Van, de erről inkább nem beszélnék.”

Toto Wolff szerint minden rendben Hamilton és a csapat között, még ha nem is úgy tűnik.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari vagy a Mercedes a harmadik erő? Az egykori F1-es ezt taglalta...
Következő cikk "Nagyon könnyű" elkövetni Alonso és Ocon hibáját a Forma-1-es pilóták szerint

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország