Vasseur szerint a Ferrari nem ismételheti meg ezt a hibát
Fred Vasseur óva intette a Ferrari Forma-1-es csapatát attól, hogy „túl magas” elvárásokat fogalmazzanak meg magukkal szemben, de azért úgy látja, a szezon végi formájukra lehet építeni.
Miután 2022-ben csak ők tudták nyomás alá helyezni a Red Bullt, a Ferrarinál optimisták voltak azt illetően, hogy idén felzárkóznak és a bajnoki címért küzdhetnek, a Scuderiát azonban 2023 elején hidegzuhanyként érte, hogy a bahreini tesztek alapján az autó elmaradt az elvárásoktól, és gyenge volt a versenytempója, különösen a forró, nagy leszorítóerő-igényű pályákon.
És bár a csapatfőnök, Vasseur úgy látja, a csapat bátorságot meríthet abból, ahogy stabilizálták a teljesítményüket a különböző típusú pályákon az év végére, és ők voltak azok, akik megakadályozták, hogy a Red Bull mind a 22 versenyt megnyerje, óva int az ideihez hasonló év eleji optimizmustól:
„Persze, szerintem az elvárásaink egy kicsit túl magasak voltak a szezon elején. Bahreinben pár kör után megértettük azonban a helyzetet, sőt, már a szimulátorban Bahrein előtt. De amit igazán észben kell tartanunk az idei évről az az, ahogy a csapat reagált erre.”
„Volt egy kemény pillanatunk, de emlékezzünk, hogy Dzsidda, Miami, Spanyolország vagy Zandvoort után hol voltunk, Zandvoort nem volt olyan régen és ott majdnem leköröztek minket. Szerintem az ottanihoz képest hatalmasat léptünk előre és ez jó jel a jövőre nézve, erre a fejlődésre kell építenünk jövőre.”
Ahelyett, hogy evolúciós változásokon dolgoznának, a Ferrari teljesen új autót tervez a következő szezonra, hogy az alapoktól kezdve küszöbölje ki gyengeségeit, de míg a pilótáik, Charles Leclerc és Carlos Sainz reménykednek, hogy szorosabb lesz a csata 2024-ben, Vasseur szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Red Bull már a többiek előtt elkezdett dolgozni következő autóján:
„Nem tudom, hogy jobb lesz-e jövőre, senki sem tudja, azt viszont tudjuk, hogy bármit is csinálunk ebben a bajnokságban, az mindig relatív. Ha egy másodpercet javulunk, a többiek pedig másfelet, akkor nagyon hülyén nézünk majd ki. Ha viszont a többiek csak fél másodpercet, akkor hősök leszünk.”
„Nem akarok túl optimista lenni, mert valószínűleg ez volt idén az egyik problémánk. Arra kell összpontosítanunk, amit mi csinálunk és nem belegondolni a bajnokság kimenetelébe, nem a díjátadó ceremóniáról fantáziálni Bahrein előtt.”
Mindeközben eldőlni látszik, hogy az Alfa Romeo marad-e a Forma-1-ben a Sauberrel való megállapodása lejárta után, erről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.