Forma-1 Katari Nagydíj

Vasseur: Szégyen, ami Katarban történt, a pilóták nem felelősek ezért

Frederic Vasseur szerint szégyenletes, ami Katarban történt a pályahatárokkal kapcsolatban, hiszen szerinte nem lehet a teljesen kimerült pilótáktól elvárni, hogy mindig a helyén legyen a koncentrációjuk.

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

Ezúttal a Ferrari csapatfőnöke adott hangot a nemtetszésének a Katarban látottakkal kapcsolatban, hiszen szerinte egy idő után nem lehet kiigazodni a pályahatárok kiszélesítése miatt kiosztott büntetések között, ami káoszhoz vezet.

„Azt mondanám, hogy a hétvége legnagyobb problémája számomra a pályahatárok voltak” – jelentette ki kritikus hangvételben a Ferrari csapatfőnöke. „Mert ha Spielbergbe mész, tudod, hogy a pályahatárokkal lesznek problémáid.”

„Aztán itt is voltak problémáink a pályahatárokkal, és két órával a verseny után kapod meg az eredményeket. És amikor a hétvége előtt jártunk, pontosan ugyanezt mondtuk nekik, hogy ez egy fesztivál lesz. És az is lett végül.”

A szakember szerint a pilótákat hibáztatni egyszerűen butaság, hiszen abban a fizikális állapotban, amelyben a verseny végén vezettek, nem lehet minden pillanatban teljesen koncentráltnak lenni.

„Azt hiszem, ezen felül a versenyzők a végén talán egy kicsit elvesztették a koncentrációjukat, és néhány srác az utolsó 10 körben minden egyes körben hibákat követett el. De ebben a helyzetben nem lehet őket hibáztatni, megoldást kell találnunk.”

Vasseur továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nemcsak a versenyzőknek és csapatoknak, de a szurkolóknak sem jó, hiszen ők is teljes bizonytalanságban követhetik az eseményeket.

„Szerintem ez még a show-nak sem tesz jót. Gondolni kell azokra a srácokra, akik a tévéjük előtt ülnek. Egyszer csak látják, hogy Gasly 5 másodpercet, Gasly 10 másodpercet, Gasly 15 másodpercet kap. Ezen is el kell gondolkodnunk.”

„Nem tudom, ki a felelős ezért” – jelentette ki Vasseur, aki szerint a Pirelli végső soron jól reagált. „Úgy gondolom, hogy a reakció elég jó volt. Számomra mindig a biztonság az első. És nem voltunk biztosak (a gumikkal kapcsolatban).”

„Szóval jó, hogy ilyen reakciót kaptunk, jó versenyt futottunk, jó show volt. És azt mondanám, hogy a reakció nagyon is helyénvaló volt. Az azonban kicsit szégyenre ad okot, hogy ilyen helyzetben vagyunk.”

Eközben a MotoGP-ben Marc Marquez már idén kaphat egy kis ízelítőt, hogy milyen egy Ducatit vezetni, ugyanis a Honda nem áll a hatszoros bajnok útjába.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: „Helyes volt”, hogy a sérült Ricciardo „kihagyta” Katart
Következő cikk Ecclestone beismerte, hogy bűnös a 400 milliós adócsalási ügyében (FRISSÍTÉS: megvan az ítélet!)

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország