Vasseur most kezd csak igazán belelendülni Leclerc szerint

Charles Leclerc szerint a Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Fred Vasseur most fogja elkezdeni a csapatban szükséges változtatások megvalósítását, miután kezdetben megfigyelő álláspontot vett fel.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23, makes a pit stop

A korábban az Alfa Romeo Forma-1-es csapatfőnökeként és a Sauber vezérigazgatójaként dolgozó Vasseur januárban állt munkába Maranellóban Mattia Binotto felmondása után. A Ferrari hazai, imolai versenye előtt a negyedik helyen áll a konstruktőrök között, tavaly az Emilia Romagna Nagydíj előtt azonban vezettek a Red Bull előtt.

Műszaki és stratégiai hibák, valamint a turbók rossz beállításai 2022 második felében a teljesítmény romlásához vezettek, míg az SF-23-nak a versenytempó és a kicsapongó irányítás a fő gyenge pontja, Vasseur azonban nem akart elhamarkodott változtatásokba belemenni. Leclerc szerint azonban most komolyan belenyúl a dolgokba, miután átnézte a leltárat.

Arra a kérdésre, mit gondol Vasseur vezetési stílusáról és az eddigi változtatásokról, Leclerc azt mondta: „Igazából szerintem csak most kezd igazán belelendülni. Eddig gyakorlatilag csak fel akarta mérni a helyzetet a lehető leggyorsabban, hogy a jövőre vonatkozóan a legjobb változtatásokat vihesse véghez.”

„Szóval azt hiszem, a munka nagy része most fog jönni, szóval meglátjuk. Nyilván sokat beszélek Freddel és tudom, mik a közép- és hosszútávú tervei a csapat számára, teljes mellszélességgel támogatom és megbízom benne. Ezek a jó döntések, amivel a csapat jó irányba fog menni, és emiatt várom már őket.”

Vasseurnek számos vezető helyére kell majd pótlást találnia, például az autóik koncepcióját megálmodó tervező, a McLarenbe távozó David Sanchez esetében, míg versenyigazgatójuk, Laurent Mekies is el fogja hagyni őket, hogy a következő év elejétől az AlphaTaurinál Franz Tostot csapatfőnökként váltsa.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bréking: eldőlt a hétvégi Emilia-Romagna Nagydíj sorsa!
Következő cikk Az AlphaTauri közleményt adott ki a gyárukkal kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország