Vasseur: „Frusztráló” ez a végeredmény, talán túl optimisták voltunk
A Ferrari Monza után ismételten győzelemmel távozhatott volna az aktuális helyszínről, a vége azonban nem úgy alakult számukra, ahogyan ők azt elképzelték. Fred Vasseur csapatfőnök ennek ellenére igyekezett a pozitívumokat is nézni.
A vörös autók az első és harmadik helyről kezdhették meg az Azeri Nagydíjat, így a csapat mindenképpen jó eredményben reménykedett. A verseny elején pedig úgy is nézett ki, hogy ismételten remek napja lehet a csapatnak, még ha Carlos Sainz vesztett is egy pozíciót a rajtnál Sergio Perezzel szemben.
A közepes abroncson azonban jónak tűnt a Ferrari tempója, és Charles Leclerc szépen fokozatosan el tudott húzni Oscar Piastritól az első etap folyamán. „Az elején nagyon komfortosan éreztük magunkat, főleg Charles-lal. A futamnak azt a részét domináltuk. Lehet viszont, hogy utána túl optimisták voltunk” – nyilatkozta Vasseur a leintést követően.
A gondok az első kerékcserénél jöttek a csapat számára, hiszen Leclerc addigra hiába épített ki öt-hat másodperces előnyt magának, a kerékcseréjét követően Piastri ismét ott loholt mögötte, ami lehetővé tette számára a támadást és az előzést.
„A kiállás rendben volt, de a bevezető és a kivezető körön is időt vesztettünk. Talán nem a legjobban közelítettük meg ezt a részt. Miután pedig megelőztek minket, nagyon nehéz volt a visszaelőzéssel próbálkozni. És mivel Charles túl hosszú ideig autózott piszkos levegőben, így tönkrementek az abroncsai.”
Leclerc egyébként arra vezette vissza a gondjaikat, hogy a szabadedzések során nem volt ideje kipróbálni a kemény gumikat sok üzemanyag mellett, ami most befolyásolhatta versenyének végkimenetelét. „Ez nem segített, de ez nem lehet kifogás” – vágta rá Vasseur, aki szerint összességében végezhettek volna kicsivel jobb munkát is.
A futam végén aztán nemcsak Leclerc győzelmi esélyei tűntek el, de még Sainz is kiesett, ami komoly csapás volt a Ferrari konstruktőri címről szőtt esetleges álmainak. Annak kapcsán, hogy ki volt a hibás, nem igazán akart részletekbe bocsátkozni.
„Csak most látom újra az esetet, de szerintem mindkét pilóta megpróbálta elkapni Charles szélárnyékát, majd összeértek. Checo nem tett sokat azért, hogy elkerülje a kontaktot, egyáltalán nem ment arrébb, de kár, hogy így fejezzük be a hétvégét.” A francia szakember a végén azért még próbálta a pozitívumokat is keresni.
„Alapvetően jó versenyünk volt, dobogót szereztünk, pontokat hoztunk a Red Bullon, ami fontos. Ennek ellenére van némi frusztráció a baleset miatt, és hogy nem tudtuk legyőzni Piastrit.”
Ahogyan azonban az általában lenni szokott a kétes eseteknél, a felek nem értenek egyet abban, ki volt a felelős. Aki esetleg lemaradt volna a balesetről, ide kattintva megnézheti.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.