Vasseur: Azzal hitegettek, hogy a Ferrari jól kezdi a szezont 2023-ban...

Frederic Vasseur sokkal jobb érzésekkel vág neki az idei szezonnak, hiszen tavaly minden új volt számára, és kicsit elveszett a sok információban. A csapatfőnök egy keserédes emléket is felelevenített a 2023-as szezonkezdettel kapcsolatban.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

A Ferrari lesz az első csapat a Forma1-ben, amelyik megmutatja a 2024-re tervezett konstrukcióját. Mint ismert, a tavalyi bemutató nagyon látványosra sikeredett, ám hiába készült nagy tervekkel a maranellói alakulat a 2023-as idényre, végül csupán a 3. helyen végeztek a konstruktőrök között.

Mattia Binotto távozásával nagy űrt kellett betöltenie a Ferrarinak, és ez a feladat a frissen kinevezett Vasseur vállait nyomta. A csapatfőnök utólag elárulta, hogy rögtön mélyvízbe dobták, és annyira sok területtel kellett megismerkednie, hogy képtelen volt időben felvenni a ritmust.

„Egy évvel ezelőtt elég nagy kihívás volt, mert elég későn csatlakoztam” – elevenítette fel Vasseur a Ferrarihoz történt csatlakozásának körülményeit többek között a RacingNews365.com közlése alapján. „Hatalmas volt a dolgok súlya, amit néhány hét alatt kellett kezelni, megérteni és felfedezni.”

„Négy héttel az indulás előtt és öt-hat héttel a bahreini futam előtt volt [amikor csatlakoztam]. De most azt hiszem, sokkal kényelmesebb a helyzet. Szinte mindenkit ismerek a cégnél, a rendszert, jobban értem ezt az egészet. Azt hiszem, jó munkát végzek, mondhatni jobbat, mint tavaly.”

„Meg kell tartanunk a lendületet, és úgy gondolom, hogy azok után meg pláne, hogy a szezon utolsó része elég jól sikerült. Ez sosem elég, és nem kell ezt abbahagynunk” – folytatta a Ferrari csapatvezetője.

Az első futamon 2023-ban Leclerc révén nagy esélye nyílt a Ferrarinak arra, hogy rögtön dobogós helyezéssel kezdjenek, ám a technika megadta magát a monacói alatt. Nem sokkal később Ausztráliában is kiesett a Ferrari-pilóta, míg ugyanezen a helyszínen Sainz egy büntetés miatt maradt le a pontokról.

„Mindenki azt mondta nekem, hogy 'a Ferrarinál azt fogod látni, hogy nagyon jól kezded a szezont, aztán meg lefelé megy'” – folytatta Vasseur mosolyogva. „És higgyék el, Jeddah vagy Melbourne után azt mondtam, hogy 'mi a f***? Ha ez volt a szezon jó része, akkor nagy bajban leszünk'.”

Vasseur a Ferrari 2024-es autójának bemutatója kapcsán szólalt meg, ebben a cikkünkben pedig azt is megtaláljátok, hogy mikor kerül sor a maranellói alakulat következő évi konstrukciójának leleplezésére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan, hogy mikor mutatja be a Ferrari a 2024-es F1-es autóját!
Következő cikk Ocon arról, mely területen kéne fejlődnie az Alpine-nak: "Őszintén, nem érdekel..."

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország