Vasseur az FIA-Wolff csörtéről: "Elég kínos volt" a Forma-1-nek
A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur szerint az FIA rövid vizsgálata Susie és Toto Wolff ellen „elég kínos” volt a Forma-1-nek és szerinte titokban kellett volna azt elvégezni.
Az FIA múlt héten jelentette be, hogy vizsgálatot indítanak egy csapatfőnök és az FOM egy alkalmazottjának esetleges összeférhetetlensége miatt, miután kétes vádak merültek fel arról, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és felesége, az FOM-nél az F1 Academyt irányító Susie bizalmas információkat osztanak meg egymással.
Az ügyet aztán kevesebb mint 48 órával később ejtették, egy második közleményben arról írtak, „elégedettek” voltak a bizalmas információ szivárgását megakadályozó folyamatokkal, de már késő volt, a két Wolff ugyanis, akik hírnevén csorbát ejtett, hogy nyilvánosan történt ez a dolog, maró hangulatú közleményben reagált a vádakra.
A Ferrarit irányító Vasseur szerint az egész eset „elég kínos” és szükségtelen volt, mivel az FIA a nyilvánosságra kerülést követően gyorsan tisztázni tudta Wolffékat, ami alapján eleve nem volt szükség nyilvános közleményt közretenniük. A Motorsport.com kérdésére, hogy aggódik-e az incidens és annak az FIA és F1 közötti eleve fagyos kapcsolatra való hatásai miatt, így felelt:
„Szerintem ez a történet elég kínos a sportágunk számára. Az egész egy újságcikkel kezdődött, bár nem tudom, hogy az újság lenne-e a megfelelő szó rájuk. Azt hiszem, egy ilyen helyzetben, amikor egy személyről beszélünk, nagyon óvatosnak kell lenni azt illetően, hogy mit mondanak.”
„Szerintem az FIA-nak mást kellett volna csinálnia. 24 óra kellett ahhoz, hogy a vizsgálat bejelentésétől eljussanak a második közleményig (valójában 48 óra volt – a szerk.). Szerintem jobb lett volna, ha az első közlemény előtt van ez a 24 óra, hogy ne induljanak be a találgatások.”
A vizsgálattal kapcsolatban az is elhangzott, hogy rivális csapatok panaszolták be Wolffékat az FIA-nál, de egy nappal később a Mercedes mind a kilenc versenytársa koordinált üzenetben támogatta Susie Wolffot és tagadta, hogy ők állnának az ügy mögött. Vasseur rámutatott, hogy ha valami jó kisült az egészből, az az, hogy a Forma-1 esetében ritka módon mind a tíz csapat egyetértett valamiben:
„A múlt heti incidens után a csapatok egy emberként tiltakoztak. A magam részéről annak örültem, hogy együtt tudtunk működni, nem túl gyakori, hogy a Red Bull támogatja Totót! És őszintén, szerintem fontos, hogy ezt meg tudtuk beszélni a többiekkel és kiálltunk ellene. Szerintem ez az első alkalom, hogy a csapatok együtt mutatták meg az erejüket.”
Vasseur arról is beszélt, hogy az autó "98 százalékát" kicserélik 2024-re.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.