Forma-1 Miami Nagydíj

Vasseur: Ami megy az időmérőn, nem megy a versenyen

Frederic Vasseur a Ferrari újabb gyenge versenyhétvégéje után arról nyilatkozott, hogy jelenleg túl nagy a különbség az autójuk kvalifikációs teljesítménye, valamint versenytempója között. A csapatvezető ugyanakkor azt is hozzátette, hogy gőzerővel dolgoznak a fejlesztéseken.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

A Ferrari egy 5. és egy 7. helyet begyűjtve távozhat Miamiból, ami finoman szólva sem kielégítő eredmény a csapatnak, valamint a szurkolóknak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a maranellói alakulat 2023-as autója csak a kvalifikáción képes a megfelelő teljesítményre, a versenyen nem működik az autó úgy, ahogy kellene.

„Ma is jól látható volt a jelentős különbség az SF-23-as teljesítményszintjének különbsége a kvalifikáción és a versenyen” – értékelte a látottakat Vasseur. „Carlosnak és Charlesnak is nehéz volt vezetni az autót, és ez tükröződik az eredményben is.”

„Carlos versenyképes volt az első etapban, de aztán elég sokat küzdött, hogy egyenletes tempót fusson, miután átváltott a keményekre, míg Charles-nak nehéz volt a közepesen az első etapban, és csak az utolsó szakaszra találta meg a jó ritmust.”

A Ferrari továbbra sem adja fel az idei évet, jelentős fejlesztésekkel készülnek, hogy a három egymást követő futamon végre visszataláljanak a helyes irányba.

„Most Maranellóban gőzerővel folytatjuk a munkát a frissítések fejlesztésein, valamint az autóban rejlő potenciál optimalizálásán, azzal a céllal, hogy már a következő versenyen, Imolában, a rajongóink előtt előtt még többet kihozzunk magunkból.”

Olvasd el az összefoglalónkat a futamról: Verstappen leiskolázta Perezt, Alonso a 3. a Miami Nagydíjon…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a győzelmet célozza meg Monacóban és Barcelonában
Következő cikk Russell nagy előrelépésre számít az Imolára elkészülő fejlesztésektől

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország