Vasseur a Ferrari stratégiájáról: Sainz beragadt, szóval kockáztattunk

A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Fred Vasseur szerint be volt ragadva két autójuk mások mögé, ezért döntöttek úgy, hogy az egyre erősödő eső ellenére Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot is a pályán hagyják slickeken.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Eleinte úgy tűnt, hogy Monaco lehet az a pálya, amely jobban feküdhet a Ferrarinak, mint az előző helyszínek, azonban ezúttal sem jött össze nekik a dobogó, sőt, Charles Leclerc csak a 6., Carlos Sainz pedig a 8. helyen ért célba.

A csapat teljesítményént a Skynak megvédő Fred Vasseur rámutatott, hogy elsősorban az eső miatti kockázatvállalás volt az, ami miatt nem úgy alakult a verseny, ahogy várták: „Egyelőre még nehéz pontos képet festeni a dologról, mert még a pilótáinkkal sem beszéltünk.”

„Annyi szent, kaotikus verseny volt. Az első etap szerintem jó volt, Carlos próbált párszor nyomást gyakorolni Oconra, de beragadt mögé, Alonso és Verstappen pedig elhúztak tőlük. Beragadtunk és itt nincs esély az előzésre, szóval amikor jött az eső, úgy döntöttünk, kockáztatunk, éppen ötödikek és hatodikak voltunk, de lehettünk volna harmadikak és hetedikek is, szóval kockáztattunk.”

„A körülményeket elég nehéz volt kezelni, mert senki sem várt ilyen erős esőt. Hibák? Volt pár ütközés, Russell is kiment a pályáról. Ami történt, megtörtént, most Barcelonára koncentrálunk, ott már normális pálya vár minket. Az időmérőn jó volt a tempó, ezt tovább akarjuk vinni, lesznek fejlesztéseink is, ez remélhetőleg a teljesítményben is megmutatkozik” – mondta a csapatfőnök, míg Charles Leclerc reakcióját itt olvashatjátok.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért kapott Alonso slick gumikat a monacói esőben az első kerékcseréjén
Következő cikk A 2023-as F1-es Monacói Nagydíj nyertesei és vesztesei

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország