Vannak, akik már meggondolták magukat a szabványos F1-es sebességváltó kapcsán

A Forma-1 tavaly elvetette, hogy a szabványosítás bekebelezze a sebességváltót is, ám a jelek szerint azóta vannak csapatok, akik már máshogy gondolkodnak a témában.

Ferrari F138 gearbox

Fotót készítette: XPB Images

A Forma-1 2021-ben jelentős változásokon megy keresztül, a technikai és a gazdasági szabályok megváltoztatásának célja egyértelműen az, hogy élénkítse a versenyt, és ezzel egy időben faragjon a költségekből.

Az egyszerűsítés jegyében pedig már több elem szabványosítására is rábólintottak a csapatok, amelyek azonban a sebességváltó ügyében azon az állásponton maradtak, hogy abban csak maradjon meg a fejlesztés szabadsága. Erről azonban hónapokkal ezelőtt döntöttek, és Pat Symonds szerint már nem ennyire egységes a kép.

"Az egyik enyhe csalódásom a 2021-es szabályváltoztatásokat illetően, hogy ezt Ross Brawnnal nem használtuk ki. Nagyon nagy feladatot mért ránk, hogy megtervezzünk egy szabványos sebességváltót, sok ember sok munkája feküdt benne" - mesélte Symonds.

"De végül a csapatok annyira ellene voltak, hogy visszakoztunk, de érdekes módon az azóta eltelt 8 hónapban akadtak, akik már meggondolták magukat, és most már azt mondják, hogy 'lehet, hogy igazatok volt'. Éppen ezért ez a téma még mindig nem került le az asztalról" - tette hozzá a szakember.

Még több F1 hír:

Ugyanakkor Symonds sikerként könyvelte el, hogy a szabványosított alkatrészek kifejlesztésében nem hagyták magukat nyomás alatt tartani a csapatok által. Ez a szakember szerint azért is fontos, mert a jövőre nézve precedens lehet az újabb változásoknál, például a sportágra váró soron következő motorszabályok bevezetésénél.

"Egyes elemeket szabványosítottunk, és valójában sikerült együttműködni a csapatokkal az alkatrészek kifejlesztésében. Ilyen például a kerékagy, a kerékanyák és maguk a kerekek, ezek 2021-től mind szabványosak, de az együtt dolgozó csapatok tervezték őket" - mondta Symonds.

"Így zajlanak a dolgok a gépjárműiparban. Sok platformon kapunk megosztást, és a következő nagy projekt a 2025-2026-os új erőforrás, ami kapcsán azt reméljük, hogy sikerül valami hasonló együttműködést elérni" - mondta Symonds.

"Nem hiszem, hogy ebben a témában a szervezeten belül összeállhat egy külön csoport, mert ez nagyon más terület. De már beszéltem motorgyártókkal, hogy milyen erőforrások mentén tudnának együtt dolgozni, és kaptam pár pozitív választ. Vagyis nemcsak a rendeletekben láthatunk változásokat, hanem az emberek gondolkodásmódjában is" - mondta Symonds.

 

Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Albon és Verstappen sok tulajdonságban hasonlít egymásra
Következő cikk Ricciardo edzés közben énekel és táncol (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország