Vandoorne szerint a McLaren sokat fejlődött Bahrein óta

megosztás
hozzászólás
Vandoorne szerint a McLaren sokat fejlődött Bahrein óta
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. máj. 19. 6:00

Stoffel Vandoorne a Super Formulából ült vissza a Forma-1-be, ennek megfelelően kellett pár kör, hogy átálljon. Mivel Bahreinben már versenyzett a kocsival, ismerős volt számára az MP4-31, és volt összehasonlítási alapja is.

Vandoorne Bahreinben vezethette a McLarent, ahol pontot is szerzett a géppel, így megvolt a kellő tapasztalata vele ahhoz, hogy fel tudja mérni a fejlődés mértékét. A szerdai program folytatása volt az egy nappal korábban végzett munkának, délelőtt leginkább a stratégiára mentek rá, a lágyabb abroncsok voltak fent az MP4-31-en.

„Az autó rögtön jónak érződött ma”- foglalta össze Vandoorne. „Természetesen kellett pár kör, hogy alkalmazkodjak az autóhoz, de határozottan fejlődött, mióta Bahreinben versenyeztem vele. Pozitív és produktív nap volt. Könnyebb úgy autóba ülni, hogy már teljesítettem vele egy versenyhétvégét, de mindig áll, hogy újra igazodnod kell az F1-hez, különösen úgy, hogy a Super Formulában indultam előtte – de gyorsan hozzászoktam.”

„Az autó minden téren jobbnak érződik – a leszorítóerő sokat fejlődött Bahrien óta. Versenyzőként olyan sok időt akarsz az autóban tölteni, amennyit csak lehet, próbáltam optimalizálni minden pillanatot, ami csak volt, és ma megvolt erre a lehetőségem. Összességében jól sikerült a fejlődés, boldog vagyok.”

Vandoorne 108 kört teljesített és a második helyen végzett 1:24.006-os idővel. A programban szerepelt a Monacóra szánt fejlesztések tesztelése, de középtávra szóló fejlesztéseket is megnéztek. A Honda szintén Monacóra készült és a motorprogramozást térképezték fel az utcai helyszínhez, a versenyszimulációk alatt pedig az energiamenedzsment állt a középpontban.

Következő Forma-1 cikk
Egy nagyon látványos baleset Monacóból: 1985-ben ezen a napon

Előző cikk

Egy nagyon látványos baleset Monacóból: 1985-ben ezen a napon

Következő cikk

WOW: Hamiltont majdnem felemelték az összetört Mercedesszel együtt Barcelonában (videó)

WOW: Hamiltont majdnem felemelték az összetört Mercedesszel együtt Barcelonában (videó)

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Stoffel Vandoorne
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING