Vandoorne sajnálja Hamiltont: „Nagyon rosszul érezheti magát“

Stoffel Vandoorne szerint nagyon rossz érzés lehet az utolsó körben elveszteni a világbajnokságot, de biztos abban, hogy Hamilton tavasszal visszatér.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Erik Junius

Lewis Hamilton még mindig nagyon csalódottan tekint vissza az Abu Dhabi Nagydíjra. A brit az utolsó körben elvesztette a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben, ami után már nem is mutatkozott a médiában. Stoffel Vandoorne szerint a hétszeres világbajnokot márciusban láthatjuk újra a pályán.

A Mercedes pilótája holtversenyben indult a szezonzárón Verstappennel. A német csapat aztán uralta a versenyt, szinte lehetetlenné téve Verstappen győzelmét. A futam végén azonban Nicholas Latifi keményen a falnak csapódott. Ez sárga zászlót eredményezett néhány körrel a vége előtt.

Mivel fennállt a lehetősége, hogy a szezon a biztonsági autó mögött ér véget, és ezt a versenyirányítás el akarta kerülni, úgy döntöttek, hogy még egy kört futnak. Ez lehetőséget adott Verstappennek, hogy Hamiltonnál frissebb és gyorsabb gumikon megszerezze a világbajnoki címet. Ez meg is történt, Hamilton pedig utólag dühös volt a meghozott döntések miatt.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök Toto Wolff többször is utalt arra, hogy Hamilton esetleg a visszavonuláson gondolkodik, de Vandoorne nem számít erre. „Szerintem nagyon rosszul érezheti magát, hogy az utolsó körben így kikapott. De még mindig annyira szeretné hajtani magát és jobb teljesítményt nyújtani, hogy biztos vagyok benne, hogy ezeket az eseményeket motivációként fogja használni, hogy még erősebben térjen vissza" - mondta a Mercedes tartalkéja az Rtbf.be-nek. "

Mick Schumacher: Az álmom, hogy a világbajnoki címért harcoljak 2022-ben!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: Verstappen és Hamilton is verhető ugyanolyan autóban!
Következő cikk Miért van akkora jelentősége annak, hogy a Mercedes már beindította a 2022-es F1-es autóját?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország