Vandoorne: nem látták, mi ment a kulisszák mögött a McLarennél

Stoffel Vandoorne sajnos nem szolgálhat meghökkentő és bennfentes információkkal arról, mit élt át a McLarennél, de elhintette, közel sem volt korrekt a légkör. A belga versenyző a Formula E-ben folytatja pályafutását, december 15-én már éles bevetés vár rá.

Stoffel Vandoorne, McLaren, with his team on the grid

Stoffel Vandoorne, McLaren, with his team on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

A második év sem hozta a várt eredményeket és fejlődést Vandoorne számára az F1-ben, végül a McLaren teljesen „újratapétázza” a garázst, Alonso és Vandoorne után a Sainz-Norris duóval folytatják. Miközben a spanyol világbajnok maga döntött így, Vandoorne-nak nem volt választása, és utólag kifejtette, nem volt minden korrekt a csapat részéről.

„Nem láttak mindent, ami a kulisszák mögött történt, az egész politikát”- mondta Vandoorne a Derniére Heure lapnak. „Nem beszélhetek mindenről, de képzelhetik. Személy szerint semmit sem bánok. Olyan jól végeztem a dolgom, amennyire csak tudtam.”

„Amit leginkább hiányoltam a csapat részéről bizonyos pillanatokban, az a bizalom érzése. Nem egyszerű a legjobb szinten vezetni, ha tudod: a hátad mögött más versenyzőkkel tárgyal a csapat. Nem adtam fel, és a szezon végén jó versenyeket mutattam”- tette hozzá Vandoorne, aki a 16. helyen zárta az évet 12 pontot szerezve.

Esetleg benne van a visszatérés lehetősége? „Nem tudom. Ugyanakkor alaposan meglephet az élet. Lehet, ismét találkozni fogunk.”

Zak Brown a McLaren részéről elmondta, továbbra is „nagy tehetségnek” tartja Vandoorne-t. „Nem volt jó autója nálunk, de két éve és egy fair esélye volt, azonos eszközökkel rendelkezett, mint Fernando Alonso. Nehéz társat kapott személyében, és néha egyszerűen nem állt össze. Mégsem zárom ki, egy nap ismét a nagydíjakon lássuk. Mindenesetre nem lepne meg”- foglalta össze az amerikai a Reutersnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: „Vandoorne ugyanazt a technikát kapta, mint Alonso…”
Következő cikk Vandoorne: "Senki sem vette észre a legerősebb versenyeimet"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország