BRÉKING

Vandoorne a McLarennél akar bemutatkozni: Jobb vagyok, mint Magnussen!

Stoffel Vandoorne reméli, hogy 2016-ban megkaphatja a McLaren egyik ülését, de persze más csapatok ajánlatára is kíváncsi a Forma-1-ben.

2015-ben a McLaren-Honda Fernando Alonsoval és Jenson Buttonnal áll rajthoz. A gyenge MP4-30-cal a két világbajnok egyelőre azonban csak a bajnoki pontverseny végén foglalnak helyet – emiatt lehet, hogy hamarosan valamelyiküknek elmegy a kedve a projekttől? A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier a Sky Sports F1-nek megerősítette, hogy Ő nem gondolkodik sokat a csapat 2016-os pilótafelállásán: marad Alonso és Button.

Ha azonban mégis gondolkodnának, akkor két név lehet a kalapban: Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne. Magnussennek már egy teljes Forma-1-es szezon áll a háta mögött, hiszen 2014-ben Button csapattársaként versenyzett a wokingiaknak. Vandoorne pedig a GP2 jelenlegi éllovasa.

„Mindent beleadok a GP2-ben, és olyan sok futamot akarok megnyerni, amennyit csak lehet. A szezon eddig nagyon jól alakult, és az a célom, hogy ez továbbra is így legyen. Úgy gondolom, hogy a legjobb lapok az én kezemben vannak ahhoz, hogy jövőre helyem legyen a Forma-1-ben.” – mondta a belga a Sky Sports F1-nek. Öt futammal a GP2-es szezon vége előtt a bajnoki cím sorsa nagyon úgy tűnik, hogy már eldőlt.

„A McLarennek két világbajnoka van. Ha ők mindketten maradnak jövőre, én pedig lehetőséget kapok egy másik csapatnál, akkor azt is meg kell néznem. Természetesen a legjobban a McLarennél szeretnék vezetni. Több éve elkötelezett vagyok a csapat iránt, és nagyon jó a kapcsolatunk. Támogattak engem a World Series-ben, majd most a GP2-ben. Együtt nagyon sikeresek vagyunk.” – a 23 éves belga tavaly második lett a GP2-ben, egy évvel előtte pedig a Formula Renault 3.5-ben lett második.

//

Verstappen nincs pánikban - lényeg, hogy versenyezhet Spában! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, August 22, 2015

Vandoorne 23 évesen akár már „idősnek” is számíthat, ha a 17 éves Max Verstappenhez hasonlítjuk. „Ez nem frusztrál engem. Minden versenyző más. Néhányan gyorsabbak, mint mások. Én mindent beleadok, és remélhetőleg egy nap ott leszek, és a bajnoki címért küzdök majd.”

És hogy Vandoorne miért lehet jobb választás a tapasztaltabb Magnussennél? „Mert jobb vagyok!” – mondta a belga mosolyogva – „Nem én vagyok az egyetlen, aki egy Forma-1-es pilótafülkéért küzd. Sok riválisom van, és Kevin is az egyik közülük – ez elég egyértelmű. A World Seriesben versenyeztem ellene, így elég jól ismerjük egymás képességeit.”

2013-ban Magnussen nyert a Formula Renault 3.5-ben – Vandoorne előtt. „Hibás lenne, ha csak Kevinre koncentrálnék. Sok más pilóta is van, és a GP2-ben is néhány igazi tehetséggel versenyzek. Ők is ott lehetnek, ha adódik egy lehetőség.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull már szerződést is bontott a Renault-val? Jön a Red Bull-Mercedes?
Következő cikk Ricciardo: Az ötödik rajthely már megvan - talán holnap jöhet a győzelem Spában!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország