Vandoorne 20. helye az időmérőn a McLarennel

Stoffel Vandoorne nem igazán tud mit mondani a McLaren helyzetéről, ami a Belga Nagydíjon ismét a siralmas kategóriát súrolja.

Stoffel Vandoorne, McLaren, talks to the media

Stoffel Vandoorne, McLaren, talks to the media

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A McLarennél a téli tesztek előtt arról beszéltek, hogy a legrosszabb esetben is a negyedik legjobb csapat lehetnek. Nos, a sors furcsa fintora, hogy pillanatnyilag a "negyedik legrosszabb istálló" sem tudnak lenni…

Fernando Alonso időközben bejelentette, hogy 2019-ben nem versenyez a Forma-1-ben, bár a spanyol tagadja, hogy ennek a rossz eredményekhez lenne köze. Elmondása szerint az F1 rossz irányt vett, és már nem igazán élvezi a környezetet.

Még több F1 hír:

A Belga Nagydíjon sem mondhatjuk azt, hogy a McLaren lubickolna, mely mindkét autójával kiesett a Q1-ben. Vandoorne a hazai hétvégéjén eddig egyetlen egy olyan etapot sem zárt, ami megfelelő lett volna, és talán még a csoda is kevés lenne ahhoz, hogy vasárnap jó eredményt érjen el.

„Nem hiszem, hogy van miért elégedettnek lennem. Nagyon csalódott vagyok, hogy a hazai közönségem előtt nem tudok jól szerepelni, és már a Q1-ben kiestem, ráadásul az utolsó helyen. Szomorú, de jelenleg ez a kegyetlen valóság.”

„Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez az eredmény bárkit is meglepne. Péntektől kezdve csak problémáim voltak az autóval, és ott volt az incidens a harmadik szabadedzésen… Nem alakulnak jól a dolgaink ezen a hétvégén, és a másik autónk is kiesett a Q1-ben Fernandóval.”

„Nehéz ez a szezon, számomra különösen. Nagyon sok az olyan probléma, amit sokszor nem értek. Egyelőre nincsenek meg azok a szükséges előrelépések, amikkel jobbá válna a helyeztünk.”

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

„Személy szerint nem tudok többet tenni ennél. Mindent megteszek, amit csak lehet. Bajnokként érkeztem meg ide, és nem vagyok messze Fernandótól. Nem hiszem, hogy bármit is bizonyítanom kellene az F1-es tagságomat illetően. Most azt sajnálom a legjobban, hogy a honfitársaim előtt nem tudok legalább egy olyan autóval pályára gurulni, amivel meglenne az esély a jó eredmény elérésére.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon: Megvették az ülésemet…
Következő cikk Ocon: „Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország