Van der Garde állandó ülésre pályázik: teljes váltás a Caterhamnél?

Giedo van der Garde „lépésről-lépésre” akar eljutni ahhoz, hogy állandó ülést kapjon a Forma-1-ben.  A holland több szabadedzésen is mehet idén a Caterhammel, és egyértelműen kijelentette, hogy 2013-ban versenyezni akar.   

Fotó: Caterham F1 Team

Van der Garde Kína után ismét beülhetett a CT-01-be, és idén még több szabadedzés is vár rá a csapattal - Abu Dhabi, Korea, és Brazil. Mivel Petrov távozása biztosra vehető, egy szabad hely van már 2013-ra, de a hírek szerint Kovalainen is menni fog, igaz ő önszántából, mivel egyre elégedetlenebb az istálló teljesítményével - ráadásul kell a hely Charles Pic-nek.
 
„Mindent meg fogok tenni, amit csak lehet, hogy sikerrel járjak”- mondta a rendesen kitömött holland versenyző a De Telegraaf-nak.
 
„Nos, azt gondolom, hogy lépésről-lépésre kell menni. Ez most a következő, mely hosszú idő után jött el – az első lépés Kínában volt. Utána a GP2-ben mentem, de a szezonnak vége van. Most teljesen az F1-re koncentrálok. Szerintem lesz itt egy hely, de nézzük meg, hogy mit tudunk tenni.”
 
„Most itt az ideje a váltásnak, és kizárólag a Forma-1-ben gondolkodok”- tette hozzá a Sky-nak.
 
Közben Kovalainen az Autosport-nak kifejtette, hogy biztos benne: még a szezon vége előtt megállapodik a Caterham-mel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING