Van potenciál az újjászületett Grosjeanban: csak idő kérdése az első siker

Fernando Alonso és Sebastian Vettel is csak jókat tud mondani a Lotus versenyzőjéről, holott tavaly még egészen más volt a helyzet. RoGro felnőtt a feladathoz, és a legfontosabb, hogy levedlette a hibákat.

Tavaly Alonso volt Grosjean egyik áldozata, miután Spában kiütötte a versenyből a spanyolt. Grosjean kapott is rendesen a mezőnytől, mivel ahol felbukkant, ott általában balhé volt kialakulóban. Alonso Indiában elmondta, manapság más a helyzet, de nem lepte meg az ellenfél fejlődése.

„Romain nem nagy meglepetés”- mondta Alonso, aki 2009-ben versenyzett a franciával. „Már tavaly is erős volt, de túl sok hibát vétett, és olykor túl agresszív volt. Most nyugodtabb és gyorsabb is. 2009-ben a csapattársa voltam, és tudtam, milyen gyors”- jegyezte meg.

Vettel már korábban is méltatta a francia versenyzőt, és nem volt máshogy Indiában sem, amikor Grosjean-ról kérdezték.

„Korábban Fernando mellett versenyzett, és akkor rögtön vele szemben értékelték. Ha lassabb vagy, akkor lassú vagy. Ha gyorsabb, akkor valami nincs rendben Alonso autójával. A nézők így látják a dolgot, ha egy újonc érkezik a Forma-1-be”- mondta a német. „Ez megnehezítette a dolgát. A kezdet nehéz volt számára, sok balesetben volt érintett”- folytatta a címvédő. „Olykor az ő hibája volt, olykor pedig egyszerűen csak úgy megtörtént. Mindezt sikerült maga mögött hagynia. Szerintem ez a legfontosabb.”

Két hete Grosjean közel került hozzá, hogy meglegyen az első győzelme, de csak a harmadik hely lett belőle. „Akkor azt gondoltam, hogy úton van az első sikeréhez. Máshogy alakulat, aminek természetesen örültem. Mindez csak idő kérdése – gondolom én. Ha rendelkezésére áll majd a megfelelő csomag, akkor a jövőben biztos egyike azon versenyzőknek, akivel több kell majd harcolni”- zárta a gondolatsort.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING