BRÉKING

Van egy rossz hírünk mára: Rosberg óvatos motorbeállítással futotta a leggyorsabb kört

A Mercedes AMG nyílt levélben reagált és magyarázta el a rajongóknak, hogy nincs szó semmiféle összeesküvésről, és rendkívül bántja őket, hogy nem elég megbízhatóak a W07-ek. Ami talán ennél is fontosabb, hogy a kocsi tempója nagyon rendben van, amit egy finoman beszúrt mondat is remekül alátámaszt. Külön hangsúlyozták, hogy nincs A vagy B csapat, egységet alkotnak, és tegyük félre ezeket az abszurd feltételezéseket, miszerint szabotálják Lewis Hamiltont.

A levélben először kifejtik, mennyi munka zajlik a színfalak mögött a sikerek érdekében, méltatják a Brackley-ben és Brixworth-ban dolgozó alkalmazottakat, akik „együtt nyernek és veszítenek”, „nincs A vagy B csapat”. Ezzel véget is vethetünk a feltételezéseknek, miszerint szabotálnák Hamilton idei teljesítményét a technika révén. Felidézték, milyen erőfeszítésbe telt, hogy elreptessék az alkatrészt a címvédő autójához, így az nem kapott büntetést vasárnapra.  Majd elérkezett a futam elemzése, benne a műszaki hibák.

„A kerékcsere után nem sokkal riasztóan viselkedett az MGU-K Nico autójában. Számos kört töltöttünk azzal, hogy biztosítsuk róla, elég nagy az előnye Lewisszal szemben, így elveheti a gázt, mielőtt az FIA megadja az engedélyt, hogy elmondjuk neki, módosítson a beállításon, ami majd kezeli a problémát”- olvasható a levélben. „A volán mögött ülve Nicónak sejtelme sem volt a stresszről, ami a pitwallon volt. Amikor megfutotta a leggyorsabb kört az utolsó előtti körben, még mindig a ’biztonsági’ beállítást használta – demonstrálva, mennyire gyors volt az autó az elmúlt hétvégén.”

A folytatásban ecsetelték, ugyanígy várniuk kellett az engedélyre az FIA-tól, hogy szóljanak Hamiltonnak a víznyomás miatt, és arra kérjék, vegyen vissza. Az utolsó 16 körre nulla volt a nyomás, „így egyszerűen figyelemreméltó”, hogy a második helyen hozta be a kocsit. Maga a Mercedes sem érti, „milyen csodának tudható be az, hogy az autó átlépte a célvonalat – de egy biztos, nem fognak panaszkodni”.

Kitérnek rá, hogy ettől még tény, nem érték el a célokat a megbízhatóság terén. „Nemcsak az a célunk, hogy szimplán gyorsak legyünk, hanem az, hogy golyóállóak is”. „Fáradhatatlanul dolgoznak a problémák feltérképezésén, megértésén és megoldásán”, „egyensúlyozva a teljesítmény és az endurance között”.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es pilótapiac: Grosjean a legesélyesebb Räikkönen helyére a Ferrarinál?
Következő cikk Itt a Forma-1 új „tiltó listája”: kemény szabályok a motorokat illetően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország